Befejeződtek a szakkollégiumi felújítási munkálatok

Szakkollégiumunk 2016-ban elnyerte a EGYH-KCP-16-0624 azonosítószámú, „Hitben és térben élünk” című egyedi támogatást. A támogatás keretein belül a szakkollégiumi közösségi térhez tartozó fürdőszoba felújításra került sor. Az elnyert támogatás összege 450 000 Ft. A közösségi fürdőszoba felújítása 2016. december 23-án fejeződött be. A felújítás során elszeparált nő és férfi rész lett kialakítva. Harmadik rész egységbe csaptelepek kerültek beépítésre. Az egész mosdóban egységes kép került kialakításra, burkolás és festés segítségével. A felújítás egyben korszerűsítés is volt, beszerelésre kerültek tisztálkodási kiegészítők: szappan- és kéztörlő adagolók, melyek emelik a komfortfokozatot. Örömünkre szolgált a felújítás, hiszen kollégistáink mellett vendégeinket is egy otthonosabb, szebb környezet fogadja látogatásuk során.

A felújítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

 

 

Please follow and like us: