Lakatos Menyhért Szavalóverseny – Felhívás


A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szeretettel meghívja intézményüket az idén is megrendezésre kerülő Lakatos Menyhért Szavalóversenyre, mely ebben az évben 2017. május 19-én, pénteken, 9:30 -tól kerül megrendezésre.

A versenyt 2014 májusa óta minden évben megrendezzük intézményünk falain belül. Alapvető célunk, hogy a hátrányos helyzetű, leginkább cigány származású diákoknak teret és lehetőséget biztosítsunk tehetségük kibontakoztatására.

Az korábbi évekhez hasonlóan most is két verssel kell készülnie a jelentkezőknek, melyek közül egy a kötelező vers: Lakatos Menyhért: Tenyérből mondtál jövendőt című művének egy részlete. Ezt a meghívóhoz mellékelve küldjük! A másik vers szabadon választható: bármely nem roma származású költő tollából származhat, viszont nem lehet olyan mű, amelyet általános vagy középiskolában kötelezően meg kell tanulni. Ezen felül bármely cigány származású dalszerző vagy előadó által megírt/elénekelt dal szövegének a prózai előadása is megengedett, ezek a dalszövegek témáját tekintve a következők lehetnek: szerelem, család, esélyegyenlőség.

Jelentkezni általános iskola 5. osztályától gimnázium 12. osztályáig lehetséges!

Jelentkezési határidő: 2017.04.10. hétfő.

Jelentkezni az alábbi email címen lehet: lakatosmenyhert2017@gmail.com

A jelentkezéshez szükséges adatok (amelyeket kérünk a jelentkezéskor feltűntetni):

– versenyző neve

– az intézmény, amelyet képvisel

– felkészítő tanár neve

– szabadon választott vers/dalszöveg címe

Kötelező vers:

Lakatos Menyhért :Tenyérből mondtál jövendőt (részlet)
Selyemben jártál, mondtad,
rózsás szoknyád előtt meghajlott a fű.
Kendőd hosszú rojtjain
száz férfiszem csüngött,
öldösték egymást ölelésedért.

Hogy fújta pántlikád a szél,
míg ágyékod aranytallérok verték,
magadon gyantaillatot vittél.
Bodros hajadra mosolyogtak a farkasok,
tört ágak suhogásainak
csendet parancsolt tekinteted,
titkait láttad az időnek, mint anyád,
kire koporsótlan sírjába annyi átkot szórtál.

Tenyérből mondtál jövendőt,
nyűtted örökséged, hazudtál, csaltál,
elloptad mások emlékét,
hamu alá rejtve kócos véznaságod
fekete napjait,
nyelted keserű füstjét tűzálmaid

 

A program az NTP-SZKOLL-B-M-16-0002 azonosítószámú projekt keretében valósult meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

 

Please follow and like us: