A szakkollégiumban 2017. december 2-án találkozott egymással tehetség és tehetség. Az egész-napos program keretében intézményünk hallgatói olyan középiskolás fiatalokkal ismerkedhettek meg, akik érdeklődnek szakkollégiumunk iránt.
A bemutatkozással és a csapatépítő játékokkal oldódott a feszültség a fiatalokban, és bátran vetették bele magukat az előttük álló napba. A szakkollégium bemutatását követően, a délelőtti beszélgetések során nagy hangsúlyt fektettünk az érettségi fontosságára és a továbbtanulásra. A nap folyamán – úgy véljük – tudatosult a diákokban az, hogy a felsőoktatásban való részvétel jelentős hatást gyakorol majd további életútjukra és közösségi életükre egyaránt, illetve hogy a diploma megszerzése pozitívan hat nemcsak a saját életükre, hanem a környezetükre is. Ezen felismerések birtokában, egy kis ebédet követően folytattuk napunkat, a Romani Design márka megalkotói egy kézműves délutánt terveztek nekünk és a pályaorientációs napon részt vevőknek. A foglalkozáson a fiatalok megismerhették a divatmárka alapítóit, akik jó példával járva előttük meséltek az egyetemi éveikről és a tapasztalataikról. Eközben kulcstartót, táskadísz és kitűzőt készíthettek közösen a szakkollégisták és a középiskolás diákok.
Köszönjük hallgatóinknak, hogy odaadóan és lelkesen vettek részt a foglalkozáson, valamint hogy saját tapasztalataikkal és élményeikkel bővítették beszámolóikat. Reméljük, hogy őszinteségük és jó példájuk a felsőoktatás felé irányítja majd a fiatalabb generációt!
A program az NTP-SZKOLL-17-0050 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.