Nyílt napi toborzás a Miskolci Egyetemen

Hagyománnyá vált az utóbbi években, hogy részt veszünk a Miskolci Egyetem Nyílt Napján, amit középiskolás diákok számára szerveznek. A kétnapos program alkalmával állandó helyet kaptunk a Miskolci Egyetem díszaulájában az Egyetem karaival és külsős cégekkel együtt. A legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén Megye középiskoláiból kereste fel az Egyetemet, partnerintézményeink hallgatói már ismerősként kerestek minket standunknál. A rendezvény alatt a szakkollégistákkal és Makkai László igazgató úrral együtt sokat beszélgettünk azokkal a diákokkal, akik érdeklődést mutattak az intézményünk kínálta lehetőségek iránt. Ajándékba a szórólapok mellett apró ajándéktárgyakat adtunk az érkezőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük