Püspöki látogatás a diákotthonunkban

2019. február 5-én vendégül láttuk Dr. Orosz Atanáz Püspök Atyát a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthonban. Püspök Atya látogatásával évről évre megtisztel bennünket, és szívén viseli intézményünk lakóinak és munkatársainak sorsát.

Közös imádságban adtunk hálát alkonyati zsolozsmában az elmúlt félévért, a vizsgaidőszak örömeiért és nehézségeiért. Imában kértük, hogy az új félévben újult erővel, közösségben megélve haladjunk tovább utunkon.

Püspök Atya kollégistákhoz intézett szavaiban a találkozás ünnepéről és az Evangélium öröméről beszélt. Az Evangélium örömét megtapasztalva találkozásainkban adjuk át másoknak is a megtapasztalt örömet.

Egy csoportkép elkészítése után beszélgetésre invitálta hallgatóinkat, akik felé mindig nagy szeretettel és érdeklődéssel fordul. Azt kérte a kollégistáktól, hogy mutassák be neki, hogyan indultak tanulmányaik, mikor döntötték el, hogy egyetemre szeretnének járni, ki támogatta, segítette őket útjukon, mi volt a motivációjuk.

Találkozónk végén személyesen elbeszélgetett az új kollégistákkal és meghívta közösségünket a Miskolci Egyházmegye központjába.

Please follow and like us: