Negyedik Pályaorientációs Nap – Készülj velünk az Egyetemre!

Felsőoktatási Felkészítő Program a Szakkollégiumban

A Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő Görögkatolikus Roma Szakkollégium Felsőoktatás Felkészítő Programot hirdetett hátrányos helyzetű tehetséges diákoknak.

A program keretén belül megismerkedhetnek az érdeklődők a Miskolci Egyetem képzési struktúrájával, a szakkollégium által kínált ösztöndíj programmal, valamint a tehetséggondozással. Az említett programmal az érdeklődő diákok és kísérőik a negyedik pályaorientációs nap keretében ismerkedhettek meg. A rendezvény elején Makkai László igazgató atya köszöntette a jelenlévőket, majd röviden elmondta a felsőoktatásban történő változásokat, valamint azt, hogy az egyházi küldetésünk segíteni és támogatni a fiatalokat, főleg, akik a legjobban rászorulnak. A szakkollégium rövid bemutatását angol és német nyelven ismerhették meg a diákok, majd kérdésekre válaszolhattak arról, ki mit értett meg a bemutatóból. Jó volt megtapasztalni, hogy a diákok többsége értette az idegen nyelvi bemutatást.

A kollégium bemutatását Csorba Mónika a szakkollégium tanulmányi vezetője tartotta, Lakatos Richárd szakkollégista segítségével. A bemutatásban megismerkedhettek a hallgatók az ösztöndíj programunkkal, a szakkollégium nyújtotta lehetőségekkel.

A szünet után Mozgó Mónika tartotta meg előadását a Felsőoktatási Felkészítő Programról. Ismertette a program következő lépéseit, a nyári nyelvi tábort, a kortárs mentori programot, pályaorientációt.

A program lényege, hogy azon diákok számára, akik egyetemre szeretnének jelentkezni, de a nyelvvizsgával még nem rendelkeznek egy intenzív nyári tábort szervezünk angol és német nyelvből. A feltétele a jelentkezésnek, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassák a kollégium részére. A nyelvi kompetenciák tekintetében legalább A2 vagy B1 szintet érjenek el, amit a saját oktatójuk igazol a kollégium számára. A jelentkezési lap hamarosan letölthető lesz kollégiumunk honlapjáról, egyelőre emailben kérhető a gkciganyszakkoli@gmail.com címről. További információ kérhető a 30/7231005-ös telefonszámon vagy emailben.

A diákok 6 intézményből jöttek, több mint 50 fiatal és pedagógus vett részt a találkozón. Reméljük, hogy programunk felkeltette az érdeklődésüket. A nyári nyelvi tábor és a kortárs mentori program hozzá segítheti az érdeklődőket, hogy nyelvvizsgát tegyenek és sikeresen bejussanak az egyetemre.

A program az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Please follow and like us: