Első pályaorientációs Nap a 2019/20-as tanévben

A 2019/20-es tanév őszi félévének 1. Pályaorientációs Napját rendeztük meg 2019. szeptember 17.-én Szakkollégiumunkban. A délelőtti programon a Don Bosco Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 11.-es és 12.-es diákjainak egy csoportját láttuk vendégül.

Makkai László igazgató úr köszöntőjével kezdtük a programot. Igazgató úr kiemelte a szakkollégiumunk által nyújtott lehetőségeket. Elmondta a diákoknak, hogy fontos döntések állnak előttük, amik meghatározzák a további lehetőségeiket.

A szakkollégisták bemutatkozása után kis csoportokban beszélgettünk a középiskolás diákokkal, fontos témákat érintve. A csoportokat szakkollégistáink vezették. A témák között volt a továbbtanulás, azon belül érintve a KRSZH-t, a szakkollégiumot és a Miskolci Egyetemet. Beszélgettünk olyan kérdésekről, mint a diákok lehetőségei, egyetem vagy szakma, arról, hol találhatnak a továbbtanulással kapcsolatban információt, kitől kérhetnek segítséget, szó esett az érettségiről, a pályaválasztásról is. A személyes jövőkép is előkerült a beszélgetésben. Felmértük, mennyire reális a jövőképük, ismerik-e önmagukat, lehetőségeiket, képességeiket, mik az erőforrásaik.

 

A program az NTP-SZKOLL-19-0003 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Please follow and like us: