Beszélgetés Fülöp érsek atyával a KRSZH elnökével

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége volt Kocsis Fülöp érsek – metropolita atya, aki a KRSZH elnöke is egyben. Mint ismeretes, ebben az évben 10 éves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és – mint alapító tag – a miskolci Szakkollégium is. Dr. Orosz Atanáz atya, a Miskolci Egyházmegye püspöke, szakkollégiumunk fenntartója is vendégünk volt a beszélgetésen.

Fülöp érsek atya az online megtartott találkozó alkalmával a böjt és a szabadság viszonyának szempontjából beszélt a nagyböjti időszakról. A szabadság fontos emberi eszmény. Az ember azáltal teszi értékessé a tetteit, hogy felelősséggel bír irántuk. Megadatik, hogy tényleg szabaddá váljon az ember, de ehhez a szabadságot tanulni kell. A szabadság fogalma egyre mélyebbé válik a felnövekvő emberben, határainkon belül meg tudjuk találni a teljes szabadságot. Ha jól éljük meg a böjtöt, és az Jézus felé irányul, akkor a szabadságunk egyre növekszik. A böjt önmagunk megismerésében visz előre, a böjt hozzájárul, hogy Jézusra figyeljek.

 

A hallgatók több kérdést is feltettek érsek atyának, többek között azt, hogy mikor lesz az ember gyermeki hitéből érett, felnőtt, tudatos hit (hiszen a hit folyamatosan fejlődik az ember életében, egészen kisgyermek kortól). Érsek atya válaszában elmondta, hogy a fiatal felnőtt tudatos döntést hoz, amikor elköteleződik Jézus mellett. Tudatosan építenünk kell a hitünket ahhoz, hogy az folyamatosan fejlődjön.

 

A következőkben a böjtöléssel kapcsolatosan kérdezték érsek atyát: „ha nincs az embernek komfortérzete, amikor böjtöl, mert nem eszik, akkor indulatosabb és sokszor megbánt másokat. Hogyan lehet ezen változtatni? Hogy kell ezt kezelni?” A kis mennyiségű étel hatással van a pszichére, de ezt pozitív irá

nyba is fordíthatjuk. Ha az ember egészségesen él, összhangban van a természettel, akkor az egyensúlyt is meg tudja

találni. Megküzdünk ezzel az állapottal és Jézusra irányítjuk a figyelmünket. Így a küzdelmünk az ő segítségével megélt győzelem lesz.

Érsek atyát kértük, hogy beszéljen a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatról, aminek ő az elnöke. Az idén 10 éves KRSZH megünneplésére sok tervünk volt, azonban a koronavírus járvány egyelőre nem enge

 

di, hogy közösen ünnepeljünk. Elmondta, hogy terveink között szerepel egy brüsszeli út, ahol az Európa Parlamentben lehetőségünk lenne ennek az egyedülálló kezdeményezésnek a bemutatására. Illetve várhatóan lehetőségünk lesz egy konferenciát tartani Rómában.

Atanáz atyát arra kérték a szakkollégisták, hogy idézze fel emlékeit a megalakulással kapcsolatban, hiszen ő 10 éve püspök, és 10 éve alakult a miskolci roma szakkollégiumunk is. Atanáz atya felidézte a napot, amikor érsek atya felhívta és elmondta neki a létesülő szakkollégiumi hálózat terveit, a miskolci szakkollégium megalakulásának helyzetét. Atanáz atya örömmel fogadta a kezdeményezést és állt mellé.

Bízunk benne, hogy ennek a kezdeményezésnek, a szakkollégiumi hálózatnak még sok 10 éve lesz, hogy minél több hátrányból induló fiatalnak támogatást adjon egyetemi tanulmányaihoz.

A miskolci szakkollégium évente 25-32 fiatalnak ad lehetőséget felsőoktatási tanulmányaik folytatása során. Több mint ötven hallgató szerzett már diplomát sikeres nyelvvizsgát követően. Évente több mint 20 egyetemi oktató tevékenykedik mentorként a szakkollégiumban. Az elmúlt időszakban teljesen megújult a szakkollégium épülete, kápolnája. Sikerült a tavalyi évben átadni egy új közösségi házat is. A munkatársak mellett állandó pszichológusa van az intézménynek és már második alkalommal a kiváló tehetségpont címet is megkapta intézményünk. A Miskolci Egyetemmel való kiváló együttműködés miatt a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója címet kapta meg a szakkollégiumunk.

 

Hálásak vagyunk Fülöp érsek atyának és Atanáz püspök atyának, hogy imájukkal, szeretetükkel mindig kiállnak mellettünk és támogatnak minket! Isten áldása kísérje őket!

KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉG KERETÉBEN AZ ELME HÁZÁBAN JÁRTAK SZAKKOLISAINK

2021.03.09.-én szakkollégistáink az Elme Háza „A múmia átka” nevű pályáján próbálták ki magukat. A járványhelyzetben nagyon kevés lehetőség van arra, hogy személyesen találkozzanak, így a kiscsoportos játékként kihasználták az Elme Háza nyújtotta lehetőséget. Két csapatban, összesen nyolcan vettek részt a programon. Az ókori, történelmi helyszínre elhelyezett pályán ki kellett jutni a fáraó sírjából, miközben hieroglifát olvastak, rejtélyeket fejtettek meg a hallgatók. Az izgalmas pályán a logika sokat számított, közösen, egymásra utalva meg kell bízni a másikban – csak együttes erővel sikerülhetett a kijutás.

A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.