2022 decemberében megjelent a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium legújabb kiadványa „Bizalom, őszinteség, nyitottság” – Beszámolók a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium alumni közösségétől címmel.
Tanulmányi vezetőnk nagyon kreatív feladatokkal látja el hallgatóinkat minden félévben. Így volt akkor is, amikor meséket írtak szakkollégistáink – ebből a gyűjteményből két mesekönyv született meg az elmúlt években. Most egy olyan könyvet tarthat a kezében az olvasó, ami bemutatja volt hallgatóink életútját a kezdetektől, a középiskolás éveken keresztül, a kollégiumi éveken át egészen napjainkig. Megjelennek benne hivatásuk, a családalapítás szépségei, valamint a küzdelmes hétköznapok is.
Az interjúkat a jelenlegi hallgatóink készítették, részben azért, hogy megismerjék a volt diákjainkat, másrészt azért, hogy erőt merítsenek történeteikből, és hogy új perspektívák táruljanak szemük elé. A jó példa, és annak felismerése, hogy hasonló sorsú társaik már bejárták ezt az utat, inspiráló lehet a jelen és a jövő roma szakkollégistái számára.
A kiadvány az NTP-SZKOLL-22-0002 azonosítószámú projekt keretében, a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.
Facebook: Nemzeti Tehetség Program – 1823 (https://www.facebook.com/nemzetitehetsegprogram.1823/)