Hétvégi kiránduláson vettünk részt!
Úti célunk elsősorban a szerencsi csokoládégyár volt, ahová nagy szeretettel vártak az ottani dolgozók. A nap első részében megismerkedtünk az üzemmel, majd mindenki készíthetett saját kezűleg egy-egy tábla csokit, amit önmaga díszített ki. Mindenki nagyon élvezte ezt a feladatot. Amikor elkészültünk egy kis kóstolóval kedveskedtek nekünk a dolgozók. Kóstoltunk Szerencsi macskanyelvet, bonbont és mogyorós csokoládét.

Innen továbbmentünk Tolcsvára. Megnéztük az ottani templomot és imádkoztunk közösen. Ima után a Várhegy Étteremben ebédeltünk, majd ezután sétáltunk egyet és megnéztük Tolcsva legszebb részeit.


A délután folyamán ellátogattunk a Helia-D Herba-kastélyba ahol krémet készítettünk. A kastély kívül belül gyönyörű volt. Mindenki kiválasztotta a saját bőréhez leginkább illő krémet. Különböző szérumot és illatot kevertünk hozzá.
Fiúk lányok egyaránt élvezték ezt a programot is.
Egy nagyon jó, tartalmas, élményekkel teli napot töltöttünk el együtt.
Suha Lilla
gyakornok
A program az NTP-SZKOLL-22-0006 azonosítószámú projekt keretében, a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.