Dr. Gulyás Klára járt nálunk

Dr. Gulyás Klára a Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Intézetének Neveléstudományi Tanszékének adjunktusa tartott előadást a szakkollégium hallgatóinak.
A hallgatók megismerkedhettek a projekt munkálatokkal, a tervezéssel és annak kivitelezésével. Különböző információkat kaptak arról, hogy milyen is egy jól működő projekt, milyen a felépítése.
Megtudhatták, hogy a roma közösségek kultúrája, hagyományai nem egységesek, területenként és népcsoportonként változnak és mindezek mellett mekkora jelentősége van annak, hogy a projektet ezen információk alapján tervezzék és hozzák létre.
Emellett olyan hasznos stresszkezelési gyakorlatokat sajátíthattak el, amelyeket akár egy-egy nehezebb vizsga előtt is alkalmazni tudnak!
Készült: NTP-SZKOLL-22-0002 azonosítószámú projekt keretében a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium megbízásából.

Közös főzés a szakkoliban

A szorgalmi időszak zárásaként bográcsozást tartottunk a szakkoliban. Nagyon jól esett mindannyiunknak kicsit kötetlenül beszélgetni, sokat nevetni, együtt lenni.
Jó hangulatban telt ez a délután, sikerült kikapcsolódnia mindenkinek, nem is beszélve az elkészült paprikás krumpliról.
Igazán finomra sikerült, köszönet Suha Lilla gyakornokunknak, aki a főszakácsunk volt! 😊
A program az NTP-SZKOLL-22-0002 azonosítószámú projekt keretében, a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.
Facebook: Nemzeti Tehetség Program – 1823 (https://www.facebook.com/nemzetitehetsegprogram.1823/)

TEMATIKA – Hogyan valósíthatunk meg roma projekteket – Mesélőlény

Program megnevezése: Hogyan valósíthatunk meg roma projekteket – Mesélőlény
Program típusa: workshop
Program ideje:
2 alkalom : 2023. 05. 19, 2023. 05.20
1 alkalom 7 óra ill. 8 óra (1 óra = 45 perc)
Program helyszíne: Görögkatolikus Roma Szakkollégium (3519 Miskolc, Görömbölyi u. 24.)
Bevont külső szakmai megvalósító neve: Dr. Gulyás Klára roma értelmiségi, a Tokaj Hegyalja Egyetem Comenius Intézetének Neveléstudományi Tanszékének adjunktusa

Leírás:

Napjainkban fontos, hogy a fiatalok saját problémájukat és az életben előforduló akadályokat más szemszögből is szemrevételezni tudják, ezért is fontos, hogy ha minimálisan is, de ismerjék meg, azokat az alternatív megoldásokat, amellyel saját feszültségeiket, problémáikat megfelelően tudják kezelni. Mindezek mellett a szakkollégistáknak lényeges legalább egyszer arról hallani, hogy hogyan hozhatnak létre olyan projekteket, amiben a hátrányos helyzetű személyeknek segíthetnek a felzárkóztatásban, valamint megfelelő tudást kapni arról, hogyan működik egy projektnek a létrehozása, milyen szakaszokból áll és mi határozza azt meg, hogy a projekt jól működjön.

Tematika:

1. alkalom: 2023. 05. 19.

A napot egy bemutatkozással kezdtük, a hallgatók elmesélték honnan érkeztek, mit tanulnak és mióta tagjai a szakkollégiumnak. A nap interaktívan telt, kértem a hallgatókat, hogy aki szeretne osszon meg a csoporttal egy olyan problémát, amely az elmúlt két hétben aggasztotta és közösen próbáltunk rá megoldást keresni.  Emellett pár stressz kezelésre alkalmas feladatot sajátíthattak el a szakkollégisták. A napot játékkal zártuk, végezetül mindenki elmondta, hogy mit visz haza magával ebből az alkalomból.

2. alkalom: 2023. 05. 20.

A foglalkozás keretében a szakkollégisták elsajátítják a roma pályázatokhoz szükséges projektszervezési alapokat, megismerjék az európai uniós pályázati folyamat fázisait és technikákat. Betekintést nyertek társadalomtudományi ismeretalapokat igénylő projektek indításába, szervezésének és lebonyolításának tudnivalóiba, megismerkedhetnek a lényeges pályázati formákkal, pályázattípusokkal. A foglalkozás célja az volt, hogy képessé tegye a hallgatókat arra, hogy terveiket pályázatok részeként projektekké alakítsák, megfelelő módszereket találjanak a tervezéshez és a pénzügyi háttér kidolgozásához, hozzáillő kereteket és eszközöket társítsanak a megvalósításhoz.

A program által fejlesztendő/kialakítandó kompetenciák:

  • általános pszichológia elsajátítása
  • stressz kezelés
  • projekt meghatározás
  • projekt tervezés
  • projekt megvalósítás
  • roma projektek létrehozása

A szakszemináriumról készült előadásanyag itt érhető el:  Hogyan valósíthatunk meg roma projekteket – Mesélőlény szakszeminárium