szakkoli

Azbej Tristan államtitkár úr látogatása Szakkollégiumunkban

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tett látogatása után államtitkár úr Szakkollégiumunkat is felkereste. Szoros programjába beillesztve rövid beszélgetésen...

Gyere a Szakkoliba!- Toborzásra indultunk

Márciusi toborzási alkalmainkon szakkollégistákkal és munkatársakkal 4 középiskolában közel 400 diákot értünk el. Jártunk a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnáziumban,...

Budapesti tanulmányi kiránduláson járt Szakkollégiumunk

Budapesti tanulmányi kiránduláson járt Szakkollégiumunk

2018. december 1.-jén Szakkollégiumunk tanulmányi kiránduláson vehetett részt. A kora délelőtti indulás után imádsággal kezdtük a napot, hogy örömben, vidámságban,...

Író-olvasó találkozó a Görögkatolikus Roma Szakkollégium szervezésében

Író-olvasó találkozó a Görögkatolikus Roma Szakkollégium szervezésében

2018. november 27-én a Miskolci Egyetem Könyvtárában író-olvasó találkozón láttuk vendégül Káli-Horváth Kálmán művész urat, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium...

Első Pályaorientációs Nap

Első Pályaorientációs Nap

A 2018-2019-es tanév első Pályaorientációs Napját rendeztük meg 2018. október 10-én. Ezen a délutánon tanodák fiataljai látogattak el hozzánk a...

MEGHÍVÓ – 1. PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

A Görögkatolikus Roma Szakkollégium szeretettel meghívja Önöket a Tanodák számára rendezendő 1. Pályaorientációs Napjára! Időpont: 2018. október 10. (szerda) 15...

Ülj mellém! – KRSZH Tanévnyitó Konferencia 2018

2018. szeptember 22-23. között került megrendezésre a KRSZH Tanévnyitó Konferencia Tatán, a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezésében. Az időjárás nem fogadta...

Minden Értetek van! – Tanévnyitó

Megnyitotta 21 – ik tanévét a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, nyolcadik tanévét a Görögkatolikus Roma Szakkollégium és első évét...

EFOP prokjektet zárt a Görögkatolikus Roma Szakkollégium

A Görögkatolikus Roma Szakkollégium EFOP-3.4.1-15-2015-00010 azonosítószámmal európai uniós projektet bonyolított le a Roma szakkollégiumok támogatása című, EFOP-3.4.1. számú támogatási konstrukció...

Jövőt Építeni csak Hitben Lehet

Projektzáró Konferencia Miskolctapolcán 2018. augusztus 24-25.   Együtt a Hitben Jövőt Építünk! Ez volt a címe annak a konferenciának, amit...