Álmodtak egy világot maguknak!

Hátrányos helyzetű gyermekek munkáiból nyílt kiállítás 2014. március 29-én a miskolci Művészetek Házában.

Hátrányos helyzetű gyermekek munkáiból nyílt kiállítás 2014. március 29-én a miskolci Művészetek Házában.A Miskolci Apostoli Exarchátus fenntartásában működő Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium cigánymissziós programok megvalósítására Nemzeti Kulturális Alapból miniszteri támogatásban részesült. A másféléves programsorozat egyik elemeként a Kollégium rajzpályázatot hirdetett az exarchátus fennhatósága alá tartozó településein élő hátrányos helyzetű gyermekek számára „Álmodtam egy világot magamnak!” címmel. 

A felhívásra több, mint nyolcvan szebbnél szebb munka érkezett Miskolcról és a környező településekről, Arnótról, Edelényből, Homrogdról és Szendrőből, de érkezett munka Tállyáról és Sátoraljaújhelyből is. 

A beérkezett munkákat nem volt egyszerű értékelni. Hiszen minden egyes műnek története és üzenete volt. A gyerekek álmait tükrözte az, amit papírra vetettek. Többen jelenüket és jövőjüket, néhányan pedig egy békésebb, meseszerű világot tártak elénk. A zsűritagok, azaz főtisztelendő Szemerszki Mihály atya, a Miskolci Apostoli Exarchátus oktatási referense, Balogh Tibor grafikus és Vári Zsolt festőművész értékelték a munkákat korcsoportok szerinti bontásban. A kiállításmegnyitón került sor a rajzpályázat eredményhirdetésére.

 

II. 10-11 évesek

DARMÓ PATRÍCIA

HOMROGD

I. HELYEZETT

BUDA NATÁLIA

MISKOLC

II. HELYEZETT

BANCSÓK ALEX

HOMROGD

III. HELYEZETT

II. 12-13 évesek

BUDAI KATALIN

EDELÉNY

I. HELYEZETT

LAKATOS DINA

MISKOLC

II. HELYEZETT

SZAMKÓ ZSOLT

MISKOLC

III. HELYEZETT

III. 14-15 évesek

KÓTAI NIKOLETTA

MISKOLC

I. HELYEZETT

TÓTH MÁRK

MISKOLC

II. HELYEZETT

BUDAI EVELIN

ARNÓT

III. HELYEZETT

IV. 16-18 évesek

TAMÁSI FANNI

BUDAPEST

I. HELYEZETT

SZAJKÓ KLAUDIA

MISKOLC

II. HELYEZETT

ORGONA ROLAND

SÁTORALJAÚJHELY

III. HELYEZETT

Különdíj

NAGY SZIDÓNIA

EDELÉNY

 

A díjazottak ajándékcsomagot kaptak, mely képes bibliából, társasjátékból és rajzkészletből állt. Továbbá minden gyermek, akinek munkája kiállításra került, könyvjutalomban részesült.

A szombati kiállításmegnyitó ünnep volt, ahol a főszereplők azok a nehéz sorsú gyermekek voltak, akik mertek álmodni és merték azt megmutatni a világnak.

A legszebb negyven mű 2014. április 04-ig tekinthető meg a miskolci Művészetek Háza galériájában.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Cigánymissziós Koordinációs és Kulturális Iroda kulturális rendezvényeinek, cigány hagyományőrző műhelyeinek, táborok megvalósítása című 4908/01748 azonosítószámú programsorozat részeként kerül megrendezésre

Nagyböjti maraton 2014 5. hét

Kedves Testvérem! Aki Isten kedvében járni akarva elkezded a böjt napjait, fogadd szeretettel ezt a kis segítséget 40 napos utadhoz. Kérd hozzá lelki atyád áldását, Isten kegyelmét! Atanáz püspök atya biztatására Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű buzdításából többször idéztem. (EG) Remélem, a végére kedvet kapsz ahhoz, hogy az egészet elolvasd. Isten áldja meg minden egyes napodat, amelyben az ő kedvét keresed!

Március 30.
Létrás János atya
Nem a gyermekeinknek kell gondoskodniuk arról, hogy cipő legyen a lábukon. Isten ismeri, és szívén viseli a sorsunkat. „Amint egy pici porszem a szemünkben elég ahhoz, hogy elhomályosítsa tekintetünket, úgy egy kicsi gond is elég ahhoz, hogy megzavarja elmélyedésünket Istenben.”- tanít Szent János atya. Próbáljon ma este így imádkozni! (Tegyünk félre mostan minden földi gondot!)
Március 31.
Hétfő
„…szívesebben látok egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott.” (EG 49.) Beszéljen ma Jézus Krisztusról!
Április 1.
Kedd
„Ha valaminek…nyugtalanítania…kell a lelkiismeretünket, akkor az az, hogy oly sok testvérünk él a Jézus Krisztussal való barátság ereje, világossága és vigasztalása nélkül,” (EG 49.) Imádkozzon ma név szerint a környezetében élőkért!
Április 2.
Nagy hódolás
„A mamrei tölgynél megvendégelte a pátriárka az angyalokat, és öregségében elnyerte az ígért jutalmat.” – írja Krétai Szent András. Mit akarhat ezzel mondani?
Április 3.
Csütörtök
„…be ne zárkózzunk…olyan szokásokba, amelyekben nyugodtnak érezzük magunkat, miközben odakinn éhező sokaság van, és Jézus állandóan ezt ismétli nekünk: „Ti adjatok nekik enni! (Mk 6,37)” (EG 49.) Adjon ma egy rászorulónak enni!
Április 4.
Péntek
Krisztus keresztútját sokan végignézték, majd hazamentek. „…kialakult a közömbösség globalizációja. Mintha észre se vettük volna, részvétlenné váltunk…már nem sírunk mások drámája miatt, és nem is érdekel bennünket, hogy segítsünk rajtuk:..a lehetőségek hiánya miatt derékba tört életek csak olyanok számunkra, mint valami látványosság, ami egyátalán nem zavar bennünket.” (EG 54.) Volt ma ilyen?
Április 5.
Szombat
Imádkozza el az Istenszülő akatisztoszát köszönetképpen!
Április 6.
vasárnap – Egyiptomi Mária anya

Mária prostituáltként érkezve Jeruzsálembe, nem volt képes átlépni a Templom küszöbét. Isten Anyjának imáját kérte, s így volt képes bemenni a templomba a Keresztfelmagasztalás ünnepén. („Azt hiszem, kilenc óra lehetett, amikor a Keresztet láttam.” – mondja később.) A templomból kijőve ismét Isten Anyjához fordult: „Vezess engem most kézenfogva a bűnbánat ösvényére!” S ezt a választ hallotta: „Ha átkelsz a Jordánon, dicsőséges nyugalomra fogsz találni!”

Ismer valakit, aki nem bírja átlépni a templom küszöbét? Imádkozzon Isten Anyjával együtt ma érte!

Nagyböjti maraton 2014 4. hét

Kedves Testvérem! Aki Isten kedvében járni akarva elkezded a böjt napjait, fogadd szeretettel ezt a kis segítséget 40 napos utadhoz. Kérd hozzá lelki atyád áldását, Isten kegyelmét! Atanáz püspök atya biztatására Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű buzdításából többször idéztem. (EG) Remélem, a végére kedvet kapsz ahhoz, hogy az egészet elolvasd. Isten áldja meg minden egyes napodat, amelyben az ő kedvét keresed!

Március 23.
Kereszthódoló vasárnap
„Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5, 8) Gyerekkorunk óta másokhoz hasonlítgatnak minket, s akárhogy törekszünk, mindig van valaki, aki elégedetlen velünk. Köszönje meg Istennek, hogy ő nem tartozik közéjük!
Március 24.
Hétfő

„Aquinói Szent Tamás hangsúlyozta, hogy ’nagyon kevés’ azok parancsok száma, melyeket Krisztus és az apostolok adtak Isten népének.” (EG 43.)

Nem tudna elvárásaiból ön is lefaragni? Válasszon ki családtagjai, munkatársai vagy ismerősei közül valakit, akivel ezt megteszi! Fontos, hogy még ma valahogyan azt is éreztesse vele, hogy szereti!

Március 25.
Örömhír-vétel ünnepe
Készítsen öt papírlapot Isten szeretetét hirdető, buzdító szentírási idézetekkel, és ossza szét!
Március 26.
Szerda
„Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst, a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt!” Vegyen ma részt az Előszenteltek Liturgiáján, vagy imádkozza el fölemelt kezekkel a 141 (140). zsoltárt!
Március 27.
Csütörtök

„A többiek felé való nyitás nem azt jelenti,…hogy céltalanul és értelmetlenül rohanunk a világ felé. Gyakran jobb lassítani a lépést, félretenni az aggodalmaskodást, hogy a másik szemébe nézhessünk és meghallgathassuk őt, vagy mellőzni sürgető dolgokat azért, hogy társai lehessünk az út szélén maradtaknak.” (EG 46.)

Beszélgessen ma valakivel (ha nem ér rá, annál jobb)!

Március 28.
Péntek
„A szeretet olyan, mint a gyógyszer: nem jutalom. Nem annak adjuk, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.” (Böjte Csaba) Kinek van ma önre szüksége?
Március 29.
Szombat
Halottak emlékezete. Meséljen a családtagjai közül valakinek egy történetet egy elhunyt hozzátartozójáról, és kérje meg, hogy imádkozzanak együtt érte!
Március 30.
vasárnap – Létrás János atya
Nem a gyermekeinknek kell gondoskodniuk arról, hogy cipő legyen a lábukon. Isten ismeri, és szívén viseli a sorsunkat. „Amint egy pici porszem a szemünkben elég ahhoz, hogy elhomályosítsa tekintetünket, úgy egy kicsi gond is elég ahhoz, hogy megzavarja elmélyedésünket Istenben.”- tanít Szent János atya. Próbáljon ma este így imádkozni! (Tegyünk félre mostan minden földi gondot!)

Szarvasűzők 2014

A Miskolci Egyetem már meghirdette az év talán egyik legizgalmasabb egyetemi sporteseményét, a Szarvasűzőket. A komoly váltóverseny mellett baráti társaság, jó hangulat és friss levegő is szerepel az idei programban is természetesen. Szedd össze régi csapatod, vagy alkoss újat sportos haverjaidból és fussatok együtt 75 km-t fantasztikus tájakon, Egertől Miskolcig!

A nevezéseket korlátozott számban fogadják, úgyhogy jelentkezz még ma (de legkésőbb március 14-ig) a Szarvasűzők weboldalán.

Mi az/Kik azok a Szarvasűzők?

Ha van olyan, aki még nem hallott a tavaszi félév egyik legjelentősebb, legtöbb fiatalt megmozgató szabadtéri sportrendezvényéről, íme néhány információ:

A versenyt 2014. április 5-én rendezik Eger és Miskolc között. A Bükki Nemzeti Parkon keresztülhaladó táv összesen 75 km, 12 különböző hosszúságú és nehézségi szintű szakaszokra bontva. 12 fős (8 fiú és 4 lány) csapatok vághatnak neki az útnak és szerezhetnek felejthetetlen közös emlékeket.

Idén is szeretettel várnak a szervezők minden kedves érdeklődőt, aki szeretne sportolással és – nem utolsó sorban – szórakozással tölteni egy élményekben gazdag áprilisi hétvégét. Nevezzetek, gyertek el és ismerkedjetek meg hallgatókkal az ország számos pontjáról, küzdjetek meg magatokkal, a távval és a többiekkel miközben évezitek a tavaszi táj és a sport szépségeit és kihívásait!

További információ, nevezési feltételek és jelentkezés: a Szarvasűzők és a MEFS weboldalán.

Nagyböjti maraton 2014 3. hét

Kedves Testvérem! Aki Isten kedvében járni akarva elkezded a böjt napjait, fogadd szeretettel ezt a kis segítséget 40 napos utadhoz. Kérd hozzá lelki atyád áldását, Isten kegyelmét! Atanáz püspök atya biztatására Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű buzdításából többször idéztem. (EG) Remélem, a végére kedvet kapsz ahhoz, hogy az egészet elolvasd. Isten áldja meg minden egyes napodat, amelyben az ő kedvét keresed!

Március 16.
vasárnap – Palamasz Gergely atya

Próbáljon meg ma csendben, összeszedetten, Isten jelenlétére figyelni, 25-ször mondva az imát:

„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Március 17.
Hétfő

„Jézus Krisztus képes áttörni a mi unalmas sémáinkon is, amelyekbe megpróbáljuk bebörtönözni őt, és meglep a maga folytonos isteni kreativitásával.” (EG 11.)

Keressen erre példát az elmúlt hét eseményi között!

Március 18.
Kedd

„Az apostolok soha nem felejtették el azt a pillanatot, amikor Jézus megérintette a szívüket: ’A tizedik /délután négy/ óra körül járhatott’ (Jn 1, 39)” (EG 13.)

Beszéljen az ön életének erről az eseményéről valakinek, vagy legalább írja le az eseményt egy lapra!

Március 19
Szerda

Az emlékezés Jézussal együtt a „tanúk felhőjét” teszi jelenvalóvá számunkra (Zsid 12,1)

Ezek között kiemelkednek néhányan, akik különös szerepet játszottak hívő örömünk megszületésében” (EG 13.) Emlékezzen meg ma róluk imádságában!

Március 20.
Csütörtök
„A keresztények kötelessége hirdetni az evangéliumot anélkül, hogy bárkit kizárnának, de nem mint akik új terhet raknak rájuk, hanem mint akik megosztanak egy örömöt, szép távlatot mutatnak és egyfajta vágykeltő lakomára hívnak.” (EG 14.) Írjon a kedden megkezdett lapra egy olyan, akár másoknak is elmondható történetet, amikor örömét lelte a Krisztus szeretetében!
Március 21.
Péntek
„Az Egyház nem…térítéssel, hanem ’vonzással’ növekszik.” – mondta Benedek pápa 2007. V. 13-án a karibi püspököknek. (EG 14.) „Amikor majd felmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” – mondta Krisztus a keresztre gondolva. Imádkozzon a saját szavaival név szerint azokért, akiket szeretne Krisztushoz vinni!
Március 22.
Szombat
Halottak emlékezete. Ma a meggyújtott gyertya mellett azokért a rokonaiért imádkozzon, akik tudomása szerint nem jutottak el a hitre, vagy nagyon meggyöngült a kapcsolatuk Krisztussal!
Március 23.
Kereszthódoló vasárnap
„Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5, 8) Gyerekkorunk óta másokhoz hasonlítgatnak minket, s akárhogy törekszünk, mindig van valaki, aki elégedetlen velünk. Köszönje meg Istennek, hogy ő nem tartozik közéjük!

Nagyböjti maraton 2014 2. hét

Kedves Testvérem! Aki Isten kedvében járni akarva elkezded a böjt napjait, fogadd szeretettel ezt a kis segítséget 40 napos utadhoz. Kérd hozzá lelki atyád áldását, Isten kegyelmét! Atanáz püspök atya biztatására Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű buzdításából többször idéztem. (EG) Remélem, a végére kedvet kapsz ahhoz, hogy az egészet elolvasd. Isten áldja meg minden egyes napodat, amelyben az ő kedvét keresed!

Március 9.
Igaz hit vasárnapja
Jó lenne, ha ma egy ikon előtt együtt imádkozna a családjával…
Március 10.
Hétfő
„A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás…egy Személlyel,” (Deus caritas est /Isten szeretet/ enciklika, 2005. XII. 25.)

Próbáljon meg ma minél többször az Önt mindenhová kísérő Krisztusra figyelni!

Március 11.
Kedd
„A kísértés gyakran mentegetőzés és kifogások formájában jelentkezik, mintha számtalan feltételnek kellene teljesülnie ahhoz, hogy az öröm lehetségessé váljon.” (EG 7.) Sorolja fel ezeket a kísértéseit!
Március 12
Szerda
„Az a lélek, amely elhanyagolja Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba, és szenvedélyes vágyba kerül. Az egyik állatias, a másik ördögi.” – tanít Egyiptomi Makariosz atya.

Ismételje meg a hétfői próbálkozását!

Március 13.
Csütörtök
„Akkor válunk teljesen emberivé, amikor többek leszünk a pusztán emberinél; amikor megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket,” (EG 8.)

Sok tennivalója között tegye ma ELSŐ helyre, amit Isten kér öntől!

Március 14.
Péntek
Imádkozza el honfitársainkért a Himnuszt!
Március 15.
Szombat
Halottak emlékezete. Ha nem jut el a templomba, gyújtson otthon gyertyát, és imádkozzon elhunyt hozzátartozóiért!
Március 16.
vasárnap – Palamasz Gergely atya
Próbáljon meg ma csendben, összeszedetten, Isten jelenlétére figyelni, 25-ször mondva az imát:
„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Nagyböjti maraton 2014 1.

Kedves Testvérem!

Aki Isten kedvében járni akarva elkezded a böjt napjait, fogadd szeretettel ezt a kis segítséget 40 napos utadhoz. Kérd hozzá lelki atyád áldását, Isten kegyelmét!

Atanáz püspök atya biztatására Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű buzdításából többször idéztem. (EG) Remélem, a végére kedvet kapsz ahhoz, hogy az egészet elolvasd.

Isten áldja meg minden egyes napodat, amelyben az ő kedvét keresed!

Március 3.
Tisztahétfő
A Nagyböjt kezdete. Mondja el magáért és a családtagjaiért a böjt kezdetére írt imát!

Ima a Nagyböjt kezdetén

Úr Jézus Krisztus Istenünk, a föld összes határain és a messze tengeren levők reménysége, ki a bűnbánattartásra és a szenvedélyek megfékezésére nekünk példát mutattál, eszerint böjti napokat rendeltél el az ószövetségi törvény s a próféták által, ki magad az idők teljével a földön megjelenvén, negyven nap és éjjel böjtölve azt törvényerőre emelted és megszentelted, kegyesen és irgalmasan engedd, hogy mindnyájan tökéletes bűnbánattal, őszin­te alázatossággal, buzgó imával, szellemi szomjúsággal és éhezéssel, gyakori térdhajtással és töredelmes szívvel kezdjük meg a szent napokat, hogy azok tartamát hiba nélkül, tiszta lelkiismerettel fejezzük be, a hitegységet megőrizzük és a bűn felett győzelmet üljünk. Állítsd azért életünk mellé a béke angyalát, hogy összes ellenségeink incselkedései és akadályvetései ellenére óvja meg az eltévelyedéstől, megbotlástól járás-kelésünket, az összes erények követőjévé emeljen, hogy a böjt küzdelmében a szenvedélyek meg­fékezésére, lelkünk és testünk megtisztítására a te hatalmaddal erősítsen meg. Mert az irgalom, könyörület és emberszeretet Istene vagy, ki mindnyájunkat üdvözíteni akarsz, azért neked, a te kez­detnélküli Atyáddal, legszentebb, jóságos és elevenítő Lelkeddel együtt dicsőséget zengünk most és mindenkor és örökkön-örökké.

Amen.

Ha eddig nem gyónt, tervezze meg, hogy a hét melyik napján tudja ezt megtenni!

Március 4.
Kedd
„A mai világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme az egyénközpontú szomorúság,…Amikor az egyén belső élete bezárkózik saját érdekeibe…és érzéketlen, elégedetlen… személyekké válnak.” (EG 2.) Legyen ma megfigyelő! Hányszor hall elégedetlenkedést, zúgolódást, ítéletet másokról, és hányszor hall dicséretet, vagy öröm, hála kifejezését?
Március 5.
Szerda
Ma önmagát figyelje meg! Próbálja meg, hogy ma csak jót mond mindenkiről, és mindenkinek!
Március 6
Csütörtök
„Ez nem a méltó és teljes élet választása, nem Isten ránk vonatkozó vágya…” (EG 2.) Nem a ma divatos pozitív gondolkodásra törekszünk, hanem Isten kedvében akarunk járni!Tegyen ma valamit Isten kedvéért!
Március 7.
Péntek
„Meghívok minden keresztényt,…hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Krisztussal,…Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól,” (EG 3.) Ne elégedjen meg ma azzal, hogy „elvégzi” az imáit!
Március 8.
Szombat
„Itt van a perc, hogy azt mondjuk Jézus Krisztusnak: Uram, hagytam rászedni magam, ezerféleképpen menekültem szereteted elől, de most újra itt vagyok, hogy megújítsam szövetségemet veled. Szükségem van rád. Fogadj vissza, Uram, fogadj ismét megváltó karjaidba.” (EG 3.)
Március 9.
Igaz hit vasárnapja
Jó lenne, ha ma egy ikon előtt együtt imádkozna a családjával…