Megtartotta első önálló koncertjét a Homrogdi Bíborszív egyházkórus

Régi vágyunk és örömünk teljesedett be azzal, hogy a Homrogdi Bíborszív egyházkórus megtartotta első önálló koncertjét a Homrogdi Esély közösségi házban. Mintegy 100 ember jött el a koncertre, ahol a felnőttek mellett a kórus gyerek tagjai is megmutatták magukat.

Köszönjük a vendég együtteseknek is a szereplést, hiszen a Szikszói Hajnalcsillag református gyerekkórus és a Homrogdi Napfelkelte népdalkör is megtisztelt bennünket, és szép előadásukkal növelték a koncert színvonalát.

Köszönetet mondunk Makkai László atyának, és a Miskolci Apostoli Exarchátusnak, akik anyagilag támogatták a felkészülésünket, hiszen a tavaji esztendőben hangszereket, erősítőt, az idén pedig egységes pólót tudtunk venni a segítségükkel.

Köszönjük Juhász Imre polgármesternek is, hogy az esély közösségi házat rendelkezésünkre bocsátotta ezen a délutánon, valamint minden jóakarónknak, akik bármilyen formában támogatnak minket.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Cigánymissziós Koordinációs és Kulturális Iroda kulturális rendezvényeinek, cigány hagyományőrző műhelyeinek, táborok megvalósítása című 4908/01748 azonosítószámú programsorozat részeként kerül megrendezésre