Toborzás az Encsi Váci Mihály Gimnáziumban

2016. április 22.-én szakkollégistáinkkal elutaztunk Encsre, a Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba. Kérésünkre kettő végzős osztályt is meglátogathattunk, a 12.B és a 12. C osztályos diákokat. Az előadásokon felmértük, kik azok, akik a Miskolci Egyetemre adták be jelentkezésüket, milyen szakra pályáztak, majd elmeséltük nekik, mi is a szakkollégium, milyen kötelezettségeket vállalnak a hallgatók, és ezeknek milyen hosszú távú hozadéka van számukra a munkaerőpiacon és az életben. Szakkollégistáink beszéltek saját egyetemi jelentkezésükről, a felvételiről a szakkollégiumba, és az itt töltött időről, valamint az évek alatt kialakult véleményükről, miszerint a szakkollégium egyik legnagyobb értéke, hogy támogató, segítő közösséget formál, és hogy minden olyan, az elhelyezkedéshez és helytálláshoz szükséges képességet fejleszt, amit az egyetemi oktatás önmagában nem, vagy csak kevéssé formál. A diákoktól érkező visszajelzések pozitívak voltak, többen is érdeklődtek az előadások után személyesen a szakkollégium és elérhetőségei iránt. Reméljük, minél többen adják majd be közülük jelentkezésüket hozzánk a 2016-2017-es tanévre.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

 

Sárospataki toborzás

2016. április 15.-én szakkollégiumunk ellátogatott a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumba, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy a diákoknak bemutassuk intézményünket. Az előadáson főként cigány származású vagy hátrányos helyzetű 11.-es és 12.-es fiatalok vettek részt, akik közül elmondásuk szerint többen is a felsőoktatásba készülnek. Látogatásunk célja az volt, hogy a szakkollégium által nyújtott lehetőségek mellett megmutassuk a fiataloknak, milyen nagy előnyt jelent az, ha valaki felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Emellett saját tapasztalatainkat elmesélve próbáltuk ösztönözni őket arra, hogy ne féljenek az egyetemtől, csak vágjanak bele, hiszen a diploma megszerzése nem teljesíthetetlen feladat, és mi is garantáljuk a számukra, hogy segítjük és támogatjuk őket a Miskolci Egyetemen töltött éveik alatt, sőt még az után is. Reméljük, hogy látogatásunk minél többeket motivál majd az elkövetkező években, és hogy szeptemberben sok ismerős arccal találkozhatunk az egyetemen, és a szakkollégium folyosóin is!

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Nemzetközi Roma Nap 2016

„Idén kicsit mozgalmasabbra sikeredett a romanapi akciónk, mint tavaly. Bár nem sikerült mindent összehozni, amit terveztünk, azt gondolom, hogy egy izgalmas délutánt tudhatunk magunk mögött. A Nemzetközi Roma Nap egy kiemelkedően fontos és jó alkalom arra, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a roma kisebbség helyzetére, értékeire. A szakkollégiumi barátaimmal mi nem terveztünk hosszú és fárasztó programot, hiszen kis dolgokkal is át lehet adni nagy gondolatokat. Így készítettünk pár táblát „Free Hug” („Ingyen ölelés”) és „Cigány vagyok, beszélgessünk!” felirattal, majd a belvárosban ölelést osztottunk és beszélgettünk az emberekkel. A programra csatlakozott hozzánk a Roma News Production három tagja is. Számomra az, hogy kiálltunk, és vártuk, hogy valaki megöleljen, teljesen új helyzetet és érzést teremtett. Érdekes volt a várakozás, a séta a táblákkal, és a járókelők reakciója is. Voltak, akik megmosolyogtak bennünket, mások elmerészkedtek addig, hogy megöleljenek minket, de akadtak olyanok is, akik idegenkedtek a helyzettől. Sokunknak nehéz kiállni romaként az emberek elé, és felvállalni az értékeinket, de azt gondolom, hogy talán ezen van a hangsúly: ki kell állni. Szóval, cigány vagyok, beszélgessünk!”

A program az EFOP-3.4.1-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Balázs Enikő Tünde szakkollégista