Szeretetmorzsák a Szent Angéla Ház lakói számára a miskolci szakkollégistáktól

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium hallgatói, munkatársai és mentorai 2017 márciusában, a Nagyböjti időszak elején úgy döntöttek, idei évi személyes lemondásaik és felajánlásaik mellett gyűjtést rendeznek a nagyváradi Szent Angéla ház fiataljainak.

A Szent Angéla Ház a dévai Szent Ferenc Alapítvány 2012-ben indult intézménye, ahol közel húsz hátrányos helyzetű fiatalnak segítenek a szállás és ellátás biztosításában, a pályaválasztásban, a tanulásban és a munkahelyek felkutatásában.

Március óta egy autónyi adomány gyűlt össze a szakkollégiumban, amelyeket 2017. május 22.-én az intézmény igazgatója, Makkai László és munkatársa, Somosi Ágnes személyesen juttattak el Nagyváradra. A Szent Angéla Ház vezetője, Bartos Csilla fogadta őket a helyszínen. A több zsáknyi ruha, füzet, írószer, játék és könyv kipakolása után egy kávé és pár aprósütemény mellett ültek le a jelenlévők beszélgetni. Szó esett a jelenleg a Házban élő fiatalokról, együttélésük pozitív oldaláról és nehézségeiről, álmaikról, céljaikról, és a segítségről, amire szükségük lenne ahhoz, hogy terveiket meg is tudják valósítani. Bár a látogatók szerettek volna személyesen is találkozni pár bentlakóval, hétfő délben a gyerekek mind iskolában voltak, így a személyes beszélgetést egy későbbi időpontra halasztották.

A szakkollégium munkatársai felajánlották, hogy szívesen segítenek a jelentkezésben, a felvételi folyamatban, a tanulmányokban és a kollégiumi férőhely biztosításában azoknak a diákoknak, akik magyarországi főiskolára, egyetemre készülnek. Majd a Szent Angéla Ház megtekintése és egy rövid ima után hazaindultak a kollégiumba.

Köszönetet szeretnénk mondani minden szakkollégistának, munkatársnak, ismerőseinknek és barátainknak, hogy adományaikkal segítették a Szent Angéla Ház lakóit! Az adománygyűjtést különböző formákban a jövőben is szeretnénk folytatni és reméljük, a következő alkalommal még több hasznos dolog gyűlik majd össze a fiataloknak!

Lakatos Menyhért Szavalóverseny a Szakkollégiumban

2017. május 19-én pénteken megrendezésre került a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében a IV. Lakatos Menyhért Szavalóverseny. 2014 óta rendezzük meg a versenyt alapvetően roma/hátrányos helyzetű gyerekeknek biztosítunk teret és lehetőséget tehetségük kibontakoztatására.

A szavalóverseny megnyitóján Makkai László igazgató atya köszöntötte a felkészítő tanárokat és a gyerekeket, akik közül már többen ismerősként jöttek a versenyre. A köszöntő után Oláh Bernadett és Kósa József szakkollégisták Kodály műveket adtak elő, majd Hajdú Andrea Annamária szakkollégista Petőfi Sándor Apostol című költeményéből adott elő részletet. Mozgó Mónika szakkollégiumi munkatárs röviden bemutatta a Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban folyó szakmai munkát.

Minden éven nagy sikert arat szavalóversenyünk az iskolák és tanulóik körében, idén 12 különböző intézmény diákjai mérték össze tehetségüket a szavalóversenyen. Az előző évekhez hasonlóan két korcsoportban versenyeztek a jelentkezők, általános és középiskolás kategóriákban. Mint minden évben, a zsűrinek most is nehéz dolga volt. Megannyi tehetséges versenyzőt hallhatunk, akikre nagyon büszkék vagyunk. Szeretjük ezeket a versenyeket, ahol a gyerekek megmutathatják tehetségüket és a nap végére élményekben gazdag pillanatokat átélve boldogan térhetnek haza.

Köszönjük minden résztvevőnek, és a felkészítő tanároknak áldozatos munkáját. Köszönjük a zsűrinek, hogy lelkiismeretesen végezte teendőjét. A zsűri elnöke Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna a Miskolci Egyetem Tanulmányi Rektorhelyettese volt, munkáját segítették a Miskolci Egyházmegye papjai, a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói, az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség lelkésze és a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói. Szakkollégiumunk minden tagjának, munkatársának is szeretnénk megköszönni a segítséget, és a közreműködést. Köszönjük az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségnek, a Miskolci Egyetemnek és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménynek az együttműködést.

Hálásan köszönjük a Miskolci Egyetemnek, és a Tállya Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzatának a különdíjként felajánlott jutalmakat!

 

I. Kategória (5-8. osztályig)

Helyezettek:

  1. Siroki Viktória (Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola)
  2. Mezruca Szilveszter (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola,)
  3. Erdélyi Evelin (Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola)

Különdíj

Szakkollégiumi: Bártfai Orsolya (Mezőkeresztesi Tanoda)

Tállyai Roma Önkormányzat: Bártfai Beáta (Mezőkeresztesi Tanoda)

Miskolci Egyetemi: Kocsis Jázmin (Paraklisz Tanoda Rakaca)

 

II. Kategória (9-12.osztályig)

Helyezettek:

  1. Suha Lilla (MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola)
  2. Farkas Ádám (Kossuth Lajos Piarista Kollégium)
  3. Ruszó Melinda (Kossuth Lajos Piarista Kollégium)

Különdíj

Szakkollégiumi: Váradi Alex (MESZEGYI)

Egyetemi: Kolozsvári Ágnes (Kossuth Lajos Piarista Kollégium)

 

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Szajkó Cintia, szakkollégista

 

A program az NTP-SZKOLL-B-M-16-0002 azonosítószámú projekt keretében valósult meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.


         

 

Újabb TDK eredmény a Miskolci Szakkollégiumban

Lakatos Zsuzsanna Lívia, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatója már másodéves a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának emberi erőforrások szakán. Az idén megrendezett 2017. Tavaszi Tudományos Diákköri Konferencián harmadik helyezést ért el. Sikerét többek között a szakkollégium mentori rendszerének, és saját egyetemi mentorának is köszönheti.

Dolgozatában a roma nők munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta lakóhelyén, Szendrőládon és a hozza tartozó kis településeken, Balajton illetve Ládbesenyőn. Fő célja az volt, hogy javaslatokat tegyen arra, hogyan lehet az ezeken a településeken élő roma nők szenvedte kettős hátrányt mérsékelni, csökkenteni. Zsuzsanna a díjátadó ünnepségen elmondta, a kollégium mentori rendszerének segítségével a jövőben is folytatni szeretné a kutatást az adott témakörben.

Reméljük, a következő években a mostanihoz hasonló nagyszerű sikereket érhet majd el!

Együttműködés a hátrányos helyzetű fiatalok egészségügyi diplomához segítéséért

2017. április 26-án kiegészítő együttműködési megállapodás aláírására került sor a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara között. Az egyetem részéről Prof. Dr. Torma András rektor és Dr. Kiss-Tóth Emőke dékán, a Miskolci Egyházmegye részéről Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök, a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium részéről pedig Makkai László igazgatóatya írta alá a megállapodást. 

Az egyetemmel immár öt éve fennálló együttműködés kiegészítésének célja a beiskolázási tevékenység kölcsönös segítése, valamint a hátrányos helyzetű hallgatók felsőoktatásban történő tanulmányainak támogatása mindkét aláíró fél részéről. Prof. Dr. Torma András rektor kiemelte, hogy mindkét fél érdekelt a minél szélesebb körű beiskolázási tevékenységben, a hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi, főiskolai diplomához juttatásában. A Szakkollégium ösztöndíjakkal, kollégiumi elhelyezéssel, illetve felzárkóztató programokkal, az Egészségügyi Kar mentori tevékenységgel vállalja a diákok támogatását. Emellett az együttműködő felek kölcsönösen biztosítják egymás számára az esélyegyenlőséggel kapcsolatos programokon, rendezvényeken történő részvételt annak érdekében, hogy a roma származású és hátrányos helyzetű hallgatók érdekei megfelelő hangsúlyt kapjanak az egészségtudományi képzési területen.

Az Egészségügyi Karon képzett hallgatók, lelki és szakmai felkészítésében is szerepet vállalhat a Kollégium, annak érdekében, hogy az egészségügyi terén elhelyezkedő minél elkötelezettebb szakemberek kerüljenek ki az intézményből. Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök azt hangsúlyozta, hogy különösen fontos a diplomás egészségügyi szakemberek jelenléte a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségekbe, ahol a lakosság testi-lelki egyensúlyának megtartásában vállalnak szerepet a hallgatók. Az észak-magyarországi régióban kizárólag a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán folyik egészségtudományi képzés. Az egészségügyi szempontból is hátrányos helyzetű térségek felemelkedésének és fejlődésének kulcsa a helyi szokásokat és körülményeket jól ismerő helyi elköteleződésű jól képzett szakemberek, értelmiség kinevelése. Dr. Kiss-Tóth Emőke dékán hangsúlyozta, hogy a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán végzett védőnők, gyógytornászok, radiográfusok, egészségturizmus-szervezők, valamint labordiagnosztikai analitikusok jellemzően a régióban helyezkednek el, így nagyban hozzájárulnak a lakosság lelki-testi egészségi állapotának előmozdításához, az életminőség javításához. Makkai László igazgató atya kiemelte, hogy a Szakkollégium olyan anyagi támogatást biztosít a szakkollégistáknak, amely lehetővé teszi, hogy akár családi támogatás nélkül is, kizárólag a tanulásra koncentráljanak.  Az esélyegyenlőség biztosítása és a felzárkóztatás elősegítése a többségi-kisebbségi együttélés, az integráció záloga. Jelen kiegészítő megállapodás ezen társadalmi elvárásokhoz és igényekhez illeszkedik, azáltal, hogy az Egészségügyi Kar és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium együttesen vállalja a hátrányos helyzetből induló tehetséges fiatalok képzését és támogatását.