Adni öröm! Társadalmi felelősségvállalás a Szakkoliban

Adni öröm! ez a szlogenje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat decemberi adománygyűjtésének. Ebben a decemberi akcióban szakkollégistáink is szerepet vállaltak.

2018 szeptemberében egy hét főből álló szakkolis csapat úgy döntött, hogy közösen szeretnék teljesíteni a közösségi szolgálatot. A kis közösség célja az volt, hogy egy felkészítő trénig után közösen vegyenek részt egy önkéntes akcióban.

A tréning alatt az önkéntesség, a felelősségvállalás és a helyi hátrányos helyzetű közösségek megismerése volt a cél. Az alkalmakon fontos volt, hogy a hallgatók megismerjük önmagukat, ránézzenek motivációjukra és elhelyezzék magukat közösségi szinte is. A kapcsolati háló megalkotása megmutatta számukra, hogyan viszonyulnak a körülöttük élőkhöz, hogyan kapcsolódnak a társadalomba. Meg kellett határozni egyénenként és csoportban is, hogy mit tudnak tenni másokért, milyen eszközöket látnak a kezükben. Az erősségeiket, gyengeségeiket hogyan tudják a maguk javára fordítani. Ezen lehetőségek megismerésével kezdtünk el megismerkedni a hátrányos helyzetű csoportokkal és egy akciót felépíteni a közösségi szolgálatban.

Az többféle lehetőség között felmerült az adománygyűjtés lehetősége is. Kollégiumunkban hagyománya van, hogy a nagyböjti időszakban felajánlásokat gyűjtünk a Szent Angéla háznak. Szakkollégistáink úgy döntöttek, hogy decemberben szeretnének becsatlakozni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománygyűjtő akciójába, ezzel felelősséget vállalva hátrányos helyzetű családokért.

Felvettük a kapcsolatot a MMSZ Miskolci Máltai Játszóterével, ahol nagy örömmel fogadták a kezdeményezésünket és lehetőséget biztosítottak nekünk, hogy a miskolci Centrumban lévő Sparban segítsük a munkájukat. Azonban nem csak helyszíni gyűjtésbe kapcsolódtunk be, hanem a diákotthonban is meghirdettük a tartós élelmiszergyűjtést. Az adományokat nehézsorsú avasi családok kapják meg a napokban.

Büszkék vagyunk szakkollégistáinkra, hogy ebben kezdeményezésben részt vettek.

Köszönjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak a nyitottságot és a lehetőséget, hogy részesei lehettünk az adománygyűjtésnek. A lehetőség adott, hiszen az adományokat december 18-áig van lehetőség az ország minden Sparjában felajánlani. Az MMSZ intézményeiben folyamatos lehetőség van az adományok .

ADNI ÖRÖM!

Nyílt napi toborzás a Miskolci Egyetemen

Hagyománnyá vált az utóbbi években, hogy részt veszünk a Miskolci Egyetem Nyílt Napján, amit középiskolás diákok számára szerveznek. A kétnapos program alkalmával állandó helyet kaptunk a Miskolci Egyetem díszaulájában az Egyetem karaival és külsős cégekkel együtt. A legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén Megye középiskoláiból kereste fel az Egyetemet, partnerintézményeink hallgatói már ismerősként kerestek minket standunknál. A rendezvény alatt a szakkollégistákkal és Makkai László igazgató úrral együtt sokat beszélgettünk azokkal a diákokkal, akik érdeklődést mutattak az intézményünk kínálta lehetőségek iránt. Ajándékba a szórólapok mellett apró ajándéktárgyakat adtunk az érkezőknek.

Közösségi est Szent Miklós ünnepén

2018. december 4-én este közösségi estet tartottunk a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthonban. A kollégisták összegyűltek az ünnepi alkalomra, hogy megörvendeztessék egymást az este során. Szent Miklós ünnepére készülve a hallgatók előadásokkal készültek, láttunk kisfilmet és hallottunk verset is, de a közös éneklés sem maradhatott el. A Mikulás vidámságot és ünnepi hangulatot hozott magával diákotthonunkba. Nem érkezett üres kézzel, sok csomagot hozott magával, amiből minden kollégista kapott egyet. A Mikulás ajándéka mellett egymást is megajándékozták hallgatóink. A derűs estét vacsorával zártuk.

 

 

Társadalmi felelősségvállalás – Mikulás ünnepségen jártunk a Családsegítőben

Egy társadalmi felelősségvállalást elősegítő program keretében a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Központ Avasi Területi Szolgáltatási Központjában jártak szakkollégistáink, a Mikulás-napi rendezvényen, melyen roma és hátrányos helyzetű gyerekek vettek részt. Az ünnepi programon szakkollégistáink örömmel mutatták be a gyermekek számára a szakkollégiumot, elsősorban a tanulás fontosságát erősítették a fiatalokban. A továbbiakban a kézműves program következett, képeslapot készítettünk a Mikulásnak. Az izgalom egyre növekedett a gyerekekben, mialatt vártuk a Mikulást. Az izgalmakat fokozva, hangos énekléssel, mikulásváró dalokkal készültünk a Télapó érkezésére. A várva várt vendég végül meg is érkezett, sok ajándékkal és kedvességgel örvendeztetve meg a gyerekeket, akik verssel, énekkel és az elkészített képeslappal kedveskedtek neki.

A vidám hangulatú délutánon nagyon jól éreztük magunkat. Ez az alkalom is tovább erősítette szakkollégistáinkban a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettséget. Az avasi helyszín megismerésével hallgatóink aktívan részt vettek a közösség életében, megismerték a társadalmi és szociális viszonyokat. Többen jelezték, hogy szívesen elköteleződnek a családsegítő programjai iránt, önkéntes munkájukkal segítve a társadalmi felzárkózást a roma és hátrányos helyzetű fiatalok körében.

 

 

A program az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Budapesti tanulmányi kiránduláson járt Szakkollégiumunk

2018. december 1.-jén Szakkollégiumunk tanulmányi kiránduláson vehetett részt. A kora délelőtti indulás után imádsággal kezdtük a napot, hogy örömben, vidámságban, közösségben tölthessük el az előttünk álló pár órát.

A nap folyamán első állomásunk a RefoRom, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium volt. Szíves vendéglátásuk alkalmával megismerkedhettünk a szakkollégium munkatársaival, szakkollégistáival. Előbbiek Káli-Horváth Kálmán igazgató úrral együtt bemutatták a kollégium épületét és az alkotóházat. Hallhattunk a RefoRom tanulmányi programjáról, hallgatóik szerepvállalásairól is. Ezt követően egy történelmi kiállításon vettünk részt.

A koraesti órákban a Budapest Eye körhintájából megcsodálhattuk a főváros nevezetességeit, a kivilágított várost majd a hideg ellenére nagy kedvvel és lelkesedéssel, ünnepi hangulatban bebarangoltuk az adventi vásárt. Elfáradva, élményekkel telve értünk haza.

Vasárnap a kollégisták a Szent Liturgián adtak hálát ezért a hétvégéért, és közös imádság mellett gyújtották meg az adventi koszorú következő gyertyáját, készülve Karácsony szent ünnepére.