Beszámoló az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projektről

A „Érték-közösség-tehetség” elnevezésű, NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt 2018.07.01. és 2019.06.30. között valósult meg, a megítélt támogatási összeg 2.000.000 Ft volt. A program a szakkollégium komplex kínálatát egészítette ki hiánypótló elemekkel. A pályaorientációs napokon, az önkéntes programon és szerepvállalásukkor a hallgatók a felsőoktatás felé orientálnak roma fiatalokat, társadalmi felelősségérzetük erősödött. Kurzusok bővítették a hallgatók aktuális társadalmi kérdésekben való jártasságát, véleményalkotó képességét. Közös programok erősítették a közösséget, szociális kompetenciájukat. A kiadványban ismertetett gyakornoki program a tehetséggondozás egy jó gyakorlatává válhat.

A projekt szakmai és pénzügyi megvalósításában a kedvezményezett Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon Görögkatolikus Roma Szakkollégium részéről egy szakmai vezető és egy gazdasági ügyintéző vett részt. A kötelezően megvalósítandó, 15 órás „Kötöttségek és önállóság – hazánk és az EU” című szakkurzust Dr. Kuttor Dániel, a Miskolci Egyetem oktatója tartotta meg. A kurzus során az előadások fő témája az Európai Unió és Magyarország kapcsolata volt, melyet több, igen változatos szempontból közelítettünk meg. Kezdetben szó esett a Brexitről, az aktuális európai konfliktusokról, az uniós tagság nyújtotta lehetőségekről, a tagállamokra vonatkozó kötöttségekről, megszorításokról és az államok közti szövetség jövőjéről is. A kurzusokon felmerült Európa nemzetközi megítélésének kérdése, az egyes nemzetek adóssága, az angolok kilépése és a németek erős befolyásoló szerepe is. Külön figyelmet fordítottunk a migrációs kérdésekre, azon belül is a bevándorlás és a migráció fogalmi tisztázására, a világszintű vándorlási folyamatokra, az Unióban érvényes betelepítési kvótára, valamint a nemzetközi migrációs tevékenységek várható hatására és a jövőbeli várható vándorlási folyamatokra. Végezetül, de nem utolsó sorban beszéltünk az uniós roma politikáról is. A szintén kötelező elemként vállalt 15 órás „Ott hagyom a lábnyomom?” – környezet-gazdaságtani alapismeretek c. szakkurzust Sebestyénné Dr. Szép Tekla egyetemi oktató tartotta meg. Az előadások sokféle témát érintettek, az előadó többek között a környezeti problémákat, mint a globális felmelegedést, az üvegházhatás és a jégsapkák olvadása, a víz–, talaj- és levegőszennyezést, és ezeknek lehetséges megoldásait is felvázolta. Ezen kívül olyan alapvető gazdasági ismeretekre tettek szert hallgatóink, amelyekre mindenkinek szüksége lehet a mindennapi életben.

A választható programelemek között megvalósításra került négy (egyenként 6 órás) pályaorientációs nap, amelyek lehetőséget adtak hallgatóinknak identitástudatuk, társadalmi felelősségvállalásuk megerősítésére, miközben olyan középiskolás és általános iskolás diákoknak mutatták be a szakkollégiumi programot, egyetemi életet, a továbbtanulás lehetőségeit, akik a jövőben maguk is intézményünk tagjaivá válhatnak. A négy pályaorientációs nap alkalmával szakkollégistáink társadalmi szerepvállalása erősödött. Bátor fellépésükkel erősítették a roma és hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulás iránti érdeklődését. A foglalkozások sikerét mutatja, hogy a 4 alkalmon összesen 164 fő vett részt.

A megvalósított kulturális jellegű közösségi programokon 29 fő vett részt. A négy alkalom során két színházlátogatáson és két mozilátogatáson vettünk részt. Negyedik alkalommal Parno Graszt koncerten jártunk szakkollégistáinkkal. A koncert kiváló alkalmat adott arra, hogy egy kulturális esemény keretében fejlesszük a közösségünket. A zenekar autentikus cigány zenét játszik, szerepeltek a Dal című műsorban is. Országosan és nemzetközileg is elismert együttesről van szó, akik a cigány hagyományaikon keresztül érintik meg és kerülnek közel közönségükhöz. Ezen eseményeken a szociokulturális minták erősítése, az aktuális társadalmi problémák feldolgozása, a szakkollégisták kulturális ismeretanyagának növelése, a közösségi élmény szerzése, a személyes kapcsolatok erősítése volt a cél.

Társadalmi felelősségvállalást erősítő projekt keretében hallgatóink két rendezvényt szerveztek. Első alkalommal a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Avasi központjában Mikulás ünnepségen jártunk. A roma és hátrányos helyzetű fiataloknak örömmel mutatták be életüket, szakkollégiumot és közös ünnepség keretén belül együtt várták a Mikulást. A második alkalommal a VI. Lakatos Menyhért Szavalóversenyen roma és hátrányos helyzetű fiatalok mutatták meg tehetségüket. A két alkalom motiválja és felkarolja a gyerekeket, fejleszteni a hallgatók társadalmi felelősségérzetét.

A támogatási összeg felhasználásával sor került az intézmény időszakos kiadványának összeállítására és nyomtatására, amely Lehetőség 2019/1 számmal, A gyakornoki program keretrendszerének kialakítása a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban címmel jelent meg. A kiadványban Makkai László, Szemán Ágnes Katalin, és Szilágyi Eszter tanulmányai olvashatóak. A gyakornoki program rendszerének kialakítása 2016-tól kezdődött szakkollégiumunkban és ennek kereteit olvashatjuk a kiadványban.

A projekt időtartama alatt kiemelt együttműködő partnerünk volt a Miskolci Egyetem, melynek köszönhetően a globalizációs szakkurzus előadói feladatait, Dr. Kuttor Dániel egyetemi oktató vállalta el, a környezet-gazdasági szakkurzust Sebestyénné Dr. Szép Tekla egyetemi oktató tartotta. A szakkurzus alatt szakkollégistáink megkedvelték oktatóikat és segítségükkel sikerrel bővítették tudásukat. Partnerünk volt továbbá a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény, ahol az intézményvezető megismertette a szakkollégistákat az Avason elő hátrányos helyzetű fiatalok életével, lehetőségeivel.

 

A projektben vállalt célok az alábbiak voltak:

  1. A hallgatók tájékozottságának növelése, tudásuk bővítése az aktuális társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokról, a közéleti témák iránt fogékony értelmiségi attitűd megerősítése, a vélemény-nyilvánítási képesség erősítése.
  2. A szakkollégiumi hallgatók kommunikációs- és szervezőkészségének és önállóságának javítása, illetve a szakkollégium rekrutációs bázisának növelése, valamint a felsőoktatás felé orientálódó roma és/vagy HH fiatalok számának növelése.
  3. Az egyéni tehetség kibontakozásának társas-közösségi megerősítése, interperszonáliskompetenciák fejlesztése, a középosztálybeli szociokulturális minták erősítése, kulturális ismeretek fejlesztése, közösség erősítése.
  4. A szakkollégiumi hallgatók társadalmi felelősségtudatának és közéleti szerepvállalásának, önkéntes törekvéseinek megerősítése, ill. a hátrányos helyzetű/roma, tehetséges fiatalok felkeresése, azonosítása és támogatása, irányítása és segítése a felsőoktatás felé. Továbbá a szakkollégisták kommunikációs, szervezőkészségének és önbizalmának javítása.
  5. A szakkollégiumi tagok számára megvalósított gyakornoki program keretrendszerének és alapmodelljének bemutatása a szakkollégiumok tehetséggondozása területén bevett jó gyakorlatok elméleti hátterének bővítése érdekében.
  6. A program eredményeinek népszerűsítése, hozzáférhetővé tétele tehetséges, HH-s fiatalok számára.

 

A megvalósított programelemeknek, valamint a beszerzéseknek köszönhetően a pályázatban vállalt célok mind megvalósultak. A projekt elért eredményei közé sorolható a szakkollégisták IKT kompetenciájának, szervezőkészségének, önállóságának, interperszonális kompetenciáinak fejlődése, társadalmi és közéleti aktivitásuk növekedése, mindamellett, hogy egyetemi tanulmányaikat még gördülékenyebben tudták teljesíteni az elmúlt tanévben. A szakkollégium egészén belül bővültek a tehetségazonosítással, -segítéssel, -fejlesztéssel kapcsolatos ismeretek is. Mindezek együttes, hosszú távú hatásaként értelmezhető, hogy a szakkollégisták a szakmai kiválóságot a társadalmi felelősségvállalással ötvöző értelmiségivé válnak, valamint az, hogy a tehetségsegítés területe tovább erősödik a szakkollégiumban.

Köszönjük a támogatást!

Miskolc, 2019.06.27.

A program az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt keretében, a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük