Nyilvános vitaest a szakkollégiumban

Szakkollégiumunk számára évről-évre fontos, hogy a hallgatói vitakultúra fejlesztő eseményeken vegyenek részt. A nyilvános vitaesttel a célunk az, hogy a szakkollégisták megismerkedjenek a strukturált beszélgetések szabályaival, gyakorolják a hatékony érvelés és cáfolás technikáit, megtanulják megkülönböztetni a valódi érveket az érvnek látszó állításoktól, és megértsék a kiegyensúlyozott, demokratikus vita lényegét és értelmét.

2020. február 25-én Lajhóné Tóth Andrea szociális munkás volt a vendégünk, a vitaest témája: „Család és/vagy tanulás?”. Andrea már elmúlt 40 éves, amikor megszerezte a diplomáját a Miskolci Egyetem szociális munka szakán. Háromgyermekes édesanya, családját és környezetét is inspirálja a tanulásra. Mindezek mellett a korábbiakban Szakkollégiumunk belső mentora volt, most középiskolás diákokat mentorál. A témafelvetés az ő élettörténetével kezdődött. Andrea elmondta, hogy ugyan a tanulás és a család összeegyeztetése igazi kihívás, az egyensúly megtalálása volt számára a fontos.

A vitaest a demokratikus vita szabályainak megfelelően, remek érvekkel és ellenérvekkel megjelenve zajlott le arra vonatkozóan, hogy vajon lehetséges-e egyszerre továbbtanulni és családot alapítani, avagy sem. Hallgatóink tapasztalataiknak és életkoruknak megfelelően reagáltak és érveltek a vitában.

A program az NTP-SZKOLL-19-0003 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük