Építve a pályázat keretében megvalósított „Valahol Európában” című szakszemináriumra, „Közösségben vagy Európában?” címmel nyilvános vitaestet szervezett a szakkollégium. A 2020. június 26-án megvalósult program meghívott előadója Lapos Bence alumni hallgató volt. Vezetésével a résztvevők egy komplex, nyílt vitán vehettek részt, ahol pro és kontra érveket soroltak fel Magyarország Európai Uniós tagságára vonatkozóan. Alapul vették a brexit előzményeit, körülményeit és következményeit. Az érvek felsorakoztatásakor különös hangsúlyt fektettek az Európai Unió koronavírus járványra vonatkozóan hozott intézkedéseire, azok hatékonyságára, nehézségeire. A vita eredményeként a hallgatók tovább bővítették Európai Uniós ismereteiket, különösen Magyarország EU-s helyzetére vonatkozóan, és képessé váltak a tudásuk szélesebb plénum előtti prezentálására is.
A program az NTP-SZKOLL-19-0003 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.