1971-ben az I. Roma Világkongresszuson április 8-át a Romák Világnapjává nyilvánították. Ekkor többek között a roma nép zászlaját, mottóját, szimbólumát és himnuszát is elfogadták. A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói minden évben megemlékeznek a jeles napról valamilyen esemény formájában. A napjainkban zajló világjárvány okozta nehézségek mindannyiunk életét megnehezítik, az egyetemeken bevezetett távoktatás után szakkollégiumunk is digitális rendszerre állt át.
Ezeknek az eseményeknek a fényében a közösségi szolgálatot vállalt szakkollégisták csapata elkezdett ötletelni arról, hogyan ünnepeljünk idén. A számos ötlet közül legjobban az tetszett, hogy a 2020 novemberében megjelent Bikamipesko Manush! / Szeretet nélkül semmik vagyunk! – Mesék a szakkollégisták tollaiból című mesekönyvünkből kerüljenek felolvasásra mesék. A könyvben a miskolci roma szakkollégium hallgatóinak meséit gyűjtöttük egybe, miután az egyik szakkollégiumi félévzáró feladatuk során meseírói szerepben próbálhatták ki magukat. Ez a válogatás a fiatalabb korosztályt célozza meg. A szakkollégistáknak nem szerettünk volna korlátokat szabni, sem akadályozni az írói szabadságukat. Amit kértünk, hogy legyen tanulságos a meséjük. Végül minden egyes mű több lett, mint amit vártunk. Egy darab a szakkollégistákból, az életükből.
Az ötletet továbbgondolva szakkollégistáink felkértek a hozzájuk közel álló prominens személyeket a mesék felolvasására.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya Somosi Gábor László „A király örököse” című meséjét olvassa fel. Elérhető az alábbi linken: https://youtu.be/L7GClISFD_8
Dr. Orosz Atanáz püspök atya Budai Katalin „A megválaszolatlan kérdés” című meséjét meséli el. Elérhető az alábbi linken: https://youtu.be/XOfCfnFOq8c
Langerné Victor Katalin helyettes-államtitkár asszony Kohut Brigitta „A család” című meséjét olvasta fel. Elérhető az alábbi linken: https://youtu.be/OYSWzKZQpGY
Hangácsi Zsuzsanna alumni szakkollégistánk Oláh András Dávid „A daloló varjú” című meséjét olvassa fel. Elérhető az alábbi linken: https://youtu.be/zCiGEd2B8pU
Káli-Horváth Kálmán a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom) igazgatója Sipos Anna „Kornél” című meséjével kápráztat el bennünket. Elérhető az alábbi linken: https://youtu.be/rPX3iaZU4hU
A mesék vágásában segítségünkre volt alumni szakkollégistánk, Lapos Bence. Gitáron közreműködik szakkollégistánk, Juhász Katalin.
Hálásan köszönjük, hogy mindannyian elfogadták szakkollégistáink felkérését és felolvasták a meséket! Reméljük, hogy általuk örömöt szereztünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Amennyiben szeretnének egy példányt a kiadványból, vegyék fel velünk a kapcsolatot a gkciganyszakkoli@gmail.com email címen. A könyv kereskedelmi forgalomba nem került.
Fogadják szeretettel a meséket!