2021. április 24-én online pályaorientációs napra került sor szakkollégiumunkban. A járványügyi helyzetnek megfelelően a középiskolás fiatalokat az online térbe hívtuk, hogy beszélgessünk a szakkollégiumról, a 10 éves KRSZH-ról, a közelgő érettségiről.
A köszöntő és a bemutatkozások után szakkollégistáink tartottak prezentációt a szakkollégium egyes szakmai és közösségi elemeiből. Élményeiken, tapasztalataikon keresztül mutatták be az általuk készített prezentációban a szakkollégiumi programokat. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat bemutatásánál kiemelték, hogy az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli. A visszatekintésben kedves emlékek, tanévnyitó konferenciák, tanulmányi versenyek, közös programok elevenedtek meg. Bemutattuk a fiatalok számára a 10 éves évfordulóra készült hálavideót, melynek címe Szakkollégium született (2011-2021) Adj időt a hálának. A szakkollégiumi felvételivel kapcsolatban átbeszéltük, hogyan tudnak jelentkezni az augusztusi bevonótáborba.
A szünetet követően a felsőoktatásra került a hangsúly. A szakkollégistáink beszéltek saját szakjukról, bemutatták a Miskolci Egyetemi életet. Ezt követően az érettségiről kezdtek beszélgetni, tanácsot adtak, hogy az írásbeli feladatoknál mire figyeljenek, hogyan győzzék le az idegességüket. Majd egy rövid szünet után kötetlen beszélgetéssel, a kérdések megválaszolásával zártuk a programot.
A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.