A 2. Pályaorientációs Napon, 2021. július 14-én a Miskolci Egyházmegye rakacai és edelényi tanodáinak fiataljai látogattak el a szakkollégiumba. A beszélgetéseken bemutattuk a szakkollégiumot, illetve elmondtuk saját tapasztalatainkat, élményeinket, érzéseinket az intézményről és örömmel meg is mutattuk az épületet. Ezt követően beszélgettünk a tanulás fontosságáról, mivel a többségül általános iskoláskorú diák volt, ezért a középiskola választásról is. Nagy vonalakban szó esett a felsőoktatási továbbtanulásról, az egyes szakmákról, szakokról, a felvételiről, illetve szóba került a KRSZH és intézményei is, a roma szakkollégiumok nyújtotta lehetőségek. Mivel a megjelent fiatalok közül többeknek van idősebb testvére, így a beszélgetés után meg is kértük őket, hogy számoljanak be otthon az itt hallottakról, hátha találunk egy-egy érdeklődő diákot.
A program végén a gyerekek kérdéseiket is feltehették a szakkollégistáknak és a munkatársaknak.
A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.