Tanévváró közösségi program a szakkollégiumban

Legutóbb június végén volt együtt a csapat a szakkollégium tanévzárója alkalmából. Az augusztus 13-i közösségi program szervezését már júliusban megkezdtük és izgatottan vártuk, hogy újra lássuk egymást. Többen már az előző napi pályaorientációs foglalkozásra is eljöttek, hogy saját tapasztalataikkal gazdagítsák a tanulni vágyó fiatalokat. A pénteki programra játékos ügyességi vetélkedővel készültek a szakkollégisták, mely során kis csapatokban mérték össze erejüket. Sok-sok nevetés, szurkolás és izgalom valódi kikapcsolódást nyújtott számukra, mindamellett, hogy erősítette bennük az együttműködést, az egymás iránti tiszteletet és szeretetet. A programot jól megérdemelt pizzavacsorával zártuk annak reményében, hogy pár hét múlva, szeptemberben folytatódik a szakkollégium közösségi élete.

A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Harmadik pályaorientációs nap a szakkollégiumunkban

A 3. Pályaorientációs Napon, 2021. augusztus 12-én olyan fiatalok látogattak el a szakkollégiumba, akik a Miskolci Egyetemen tervezik felsőoktatási tanulmányaikat. A közös ismerkedést és játékot követően arról beszélgettek az érdeklődők és a szakkollégisták, hogy milyen lehetőségeket kínál az egyetem és a szakkollégium. A hallgatók megosztották a vendégekkel saját tapasztalataikat, élményeiket, érzéseiket az egyetemen töltött időszakukról, a szakkollégiumi létről és örömmel meg is mutattuk az épületet. Ezt követően a tanulás fontosságáról, a piacképes szakmákról és értelmiségi pálya lehetőségeiről beszélgettek, kiemelve a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat kulcsszerepét a diplomához való segítés tekintetében.  A program végén a fiatalok a szakkollégiumot és a Nemzeti Tehetség Programot népszerűsítő tájékoztató anyagokat, tárgyakat vihettek magukkal.

A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Meghívó – 3. Pályaorientációs Nap

MEGHÍVÓ

 

A Görögkatolikus Roma Szakkollégium szeretettel meghívja Önöket a középiskolás fiatalok számára rendezendő online 3. Pályaorientációs Napjára!

Időpont: 2021. augusztus 12. (szerda) 10óra

Program:

 

10.00 – 10.30 Érkezés és regisztráció
10.30 – 11.00 Köszöntés
11.00 – 11.30 Szakkollégium bemutatása
11.30 – 11.50 szünet
11.50 – 12.40 Beszélgetés a szakkollégistákkal I. Téma: Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és a roma szakkollégiumok bemutatása, továbbtanulás, érettségi folyamata és kérdései
12.40 – 13.00 szünet
13.00 – 13.50 Beszélgetés a szakkollégistákkal II. Továbbtanulási lehetőségek a Miskolci Egyetemen (karok, szakok bemutatása, jelentkezési és felvételi rendszer, beiratkozás, az egyes szakok által megszerzett diplomával való elhelyezkedési lehetőségek)
13.50 – 14.00 Elköszönés

 

Helyszín: 3519 Miskolc, Görömbölyi u. 24.

Kérem, az alábbi elérhetőségen jelezzékrészt vételüket a rendezvényen:gkciganyszakkoli@gmail.com!

A program az NTP-SZKOLL-20-0002 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.