Ferenc pápával találkoztak a magyar cigány fiatalok

Nagy megtiszteltetésben volt része a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat vezetőinek és hallgatóinak: a szervezet fennállásának tízéves évfordulóján Ferenc pápa személyesen fogadta a magyar küldöttséget.

Ferenc pápával

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és a Roma Szakkollégiumok Egyesületének vezetői és hallgatói Ferenc pápa szokásos szerdai audienciáján vettek részt Rómában.

A pápa tanítását megelőzően egyenként üdvözölték a jelenlévő csoportokat, név szerint is megemlítve a magyarországi fiatalokat – amit a KRSZH csapata hangos éljenzéssel fogadott.

A Szentatya a VI. Pál aulában tartott általános kihallgatáson folytatta a megigazulásról szóló, korábban elkezdett katekézisét, és a galatákhoz írt levél alapján a keresztény szabadságról és az evangéliumnak a különböző kultúrákban való hirdetéséről beszélt.

Ferenx pápa

Az olasz nyelvű tanítást francia, angol, német, portugál, spanyol, lengyel és arab nyelven is összefoglalták, majd ezeket a nemzetiségeket külön is köszöntötte a Szentatya.

A kihallgatás a Miatyánk latin nyelvű eléneklésével és Ferenc pápa áldásával ért véget.

A kihallgatáson való részvétel maga is ajándék volt, ám a Gondviselés tartogatott még meglepetést a magyar csoport számára. A Szentatya mellett helyet foglaló püspökök között ült Fülöp metropolita, Atanáz püspök és Fabiny Tamás evanglélikus püspök is. A kihallgatásoknak szigorú protokollja van, ám amikor a magyar püspökök köszöntötték a Szentatyát, Fülöp metropolita elmondta neki, hogy lelkes magyarországi cigány fiatalokkal érkezett, Ferenc pápa pedig közvetlen módon és örömmel invitálta a csapatot a vele való személyes találkozásra.

Ferenc pápa, Fülöp püspök, Fabiny Tamás, Atanáz püspök

Így történt, hogy a KRSZH csapata személyesen találkozott Ferenc pápával, aki közös fényképre is beállt be közénk. A magyar csoport a cigány himnusz eléneklésével és egy hagyományos cigány kendővel ajándékozta meg a Szentatyát, aki búcsúzóul magyarul köszöntött bennünket: “Isten éltesse!”

A tizenegy keresztény roma szakkollégium hallgatóiból és vezetőiből álló zarándokcsoport Szent Ferenc nyomdokain járva érkezett az Örök Városba, hogy tanúságot tegyen a történelmi keresztény egyházak integrációs és szakmai munkájáról.

csoportkép

A lenyűgöző umbriai hegyek lábánál elhelyezkedő Assisi középkori városa nem csak turisztikai látványosság: a keresztény hívők számára a Krisztusért vállalt szegénység, egyszerűség és jámborság példaképe, a 13. században élt Szent Ferenc és Szent Klára megtérésének, életének helyszíne. Ezt a csodálatos helyet végigjárva  érkezett a szent apostolok és pápák életének, vértanúságának helyszínére, a keresztény világ szívébe, Rómába a KRSZH csapata.

Szerző: Király András

Forrás: Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye

RÓMÁBAN MUTATKOZIK BE AZ EURÓPÁBAN IS EGYEDÜLÁLLÓ KERESZTÉNY ROMA SZAKKOLLÉGIUMI HÁLÓZAT

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A jubileum alkalmából Rómában szerveznek konferenciát 2021.október 12-én a Római Magyar Akadémián.

A konferenciára kiutazik Fülöp érsek-metropolita, aki a KRSZH soros elnöke, Atanáz püspök atya, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának dolgozói, a szakkollégium igazgatói, és végül, de nem utolsósorban mind a tizenegy szakkollégiumból 3-3 diák is képviselni fogja a hálózatot.

Kezdésként október 10-én, vasárnap Assisiben adnak hálát az elmúlt tíz évért, majd hétfőn római városnézés, majd kedden lesz a bemutatkozó konferencia. Másnap pedig Ferenc pápával fognak találkozni a pápai kihallgatáson.

A római zarándoklat célja, hogy a tíz éve működő hálózatot, – ami Európában is egyedülálló kezdeményezés – minél szélesebb körben megismertessék. Erre kiváló alkalom volt már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Belügyminisztérium Társadalmi felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának nemzetközi konferenciája is az elmúlt hetekben..

Most azonban a szakkollégiumok képviselői indulnak útnak, s mutatkoznak be Rómában, majd részt vesznek a szerdai pápai audiencián.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

https://hd.gorogkatolikus.hu/Romaban-mutatkozik-be-az-Europaban-is-egyedulallo-Kereszteny-Roma-Szakkollegiumi-Halozat-2021-oktober-04?fbclid=IwAR2MdwDFPgfHUAApcZP0GLZ59xQdQWNbVCL4ch4RYGGMUNsJNdkWnMfwCRg

 

 

 

 

 

„Nagy producer leszek egyszer” – színházban a szakkollégisták

A Producerek című musicalt tekintették meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Görögkatolikus Roma Szakkollégium tagjai 2021. október 7-én. A mű filmként került be a köztudatba 1967-ben, sikertörténetét egy többszörös díjnyertes Broadway-bemutató és egy 2005-ös filmes feldolgozás tetőzte.

A szatirikus darab főszereplői a totális bukás szélén álló producer és saját béklyóiból kitörni akaró könyvelője, akiknek világmegváltó ötlete támad: minél nagyobb a bukás, annál több a nyereség. A feladat tehát nem más, mint megrendezni a legrosszabb darabot, amit a világ látott, nagyot bukni és a befolyt összegből boldogan élni Rióban. Ehhez nem kell más, mint egy felháborító darab, egy pocsék rendező és borzalmas színészek. Egy katasztrofális színművet bárki össze tud hozni, nem? Mi sülhetne el rosszul? – gondolják a producerek. Olyannyira banálisnak tűnik a terv, hogy a néző számára egyértelmű a végkifejlet: a darab óriási siker lesz, a nyereség hatalmas, a befektetőket pedig képtelenség kifizetni – szeretett producereinkre így Rió helyett a börtön vár.

A magyar színházak közül az elmúlt években több is színpadra vitte a darabot, amely most Miskolcon is nagy számban vonzza be a nézőközönséget. A Béres Attila rendezte változat egyedi, erőteljesen átjárja a miskolci kötődés, még a DVTK indulója is felcsendül, melyet színész és néző együtt skandál. Megragadja a jelenlévőket és nem is engedi el. A szereplők hol kilépnek, hol kiszólnak a világot jelentő deszkákról a közönség felé, bevonva őket az előadás lendületébe.

A Miskolci Nemzeti Színház színészeinek játéka lenyűgöző, a díszlet grandiózus, a zene magával ragadó, a táncosoktól leesik az ember álla. Nagyszerű művészek mind, akikkel reméljük, még sok közös színházi élményben lehet részünk.

Szemán Ágnes

 

 

A program az NTP-SZKOLL-21-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.