Imádkozzunk meglévő és majdani párunkért – szakkurzus Papp Zoltán atyával

A házasság hetéhez is kapcsolódva a szakkollégiumban Párválasztás – jegyesség – házasság témájában Papp Zoltán görögkatolikus atya tartott 2 alkalmas szakkurzust a kollégistáknak.

 

Első alkalommal a keresztény értékek, lelkiség mentén felépülő párválasztás volt középpontban. Az ima fontosságáról beszélt Zoltán atya, arról, hogy már azelőtt imádkozni kell az „igaziért”, mielőtt tudnánk, ki is az. Evangéliumi példázattal mutatta meg nekünk, milyen a „jó” imádság, és azt, hogy bárhol, bármikor és bármiért imádkozhatunk, de a lelkiség, az ima módja nem mellőzhető.

 

 

Szó volt róla, hogy milyen lényeges dolog a megfelelő személy megtalálása, és mik azok a tulajdonságok, amik megléte nélkülözhetetlen az igaziban. Fontos a megbízhatóság, az, hogy a másik megbecsüljön minket és hogy az erkölcsösség mentén haladjon az ismerkedés.

 

A második alkalommal, a férfi női szerepek kerültek előtérbe, és végigvettük az ismerkedés fázisait, hogy milyen úton és folyamatokon át jutunk el a jegyességhez, majd a házassághoz.

 

Zoltán atya előadásával igyekezett tudatosítani, milyen lényeges a másik fél megértése és tisztelete, amik a meghitt és hosszú párkapcsolat kihagyhatatlan elemei. A kollégisták érdeklődéssel hallgatták az atyát, akinek sok kérdésre kellett válaszolnia, hisz az előadás második felében közös beszélgetés és feladatok színesítették a kurzust, ahol a téma fontossága miatt mindenkinek volt észrevétele vagy kérdése.

 

A szakkurzus nagyon sikeres volt, Zoltán atya nagyon hasznos tanácsokkal látta el a kollégistákat és hálásak vagyunk neki mind a két alkalomért.

A program az NTP-SZKOLL-21-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

 

Budai Katalin