Időmenedzsment tréning

A szakollégium hallgatói időmenedzsment tréningen vettek részt, amit Szilágyi Eszter egykori kollégiumi munkatárs tartott. A rendkívül részletesen felépített munkamenet során először feladatok segítségével jöhettünk rá arra, hogy a halogatók közé tartozunk, akik azt gondolják, az idő végtelen, vagy pedig azok közé, akiknek sikerül mindig jól gazdálkodni és beosztani minden percünket. 

A tréningen az időgazdálkodás szempontjából több embertípust, jellemzőt is megismerhettünk és csoportos feladatokkal szemléltettük egymásnak ezek hibáit, jellemzőit, valamint javaslatokat készítettünk a probléma kiküszöbölésére, ami néha csak egy naptár megléte és használata.

Profi módszereket is megismerhettünk teendőink rendszerezésére. Nagyon sokat tanulhattunk minden játékos feladatból, Esztertől és egymástól is. Az összegző, lezáró körben minden hallgató elmondhatta a tréninggel kapcsolatos gondolatait. Sokan kiemeltük a Promodoro módszert, amit Eszter a nagy érdeklődés miatt utólag lépésről lépésre leírt és elküldött nekünk. Azt is megemlítették néhányan, hogy a feladatok rendszerezése, a prioritás felállítása megkönnyítheti a mindennapokat, és igenis „Le kell nyelni azt a békát”, vagyis nem szabad halogatni a nehezebb, időigényesebb feladatokat. A „a bébi lépés” is  maradandó dolog maradt számunkra:  néha elég egy apró kezdet, hogy kinyitom azt a könyvet, vagy csak letöltök egy alkalmazást.

Nagyon szépen köszönjük Szilágyi Eszternek, hogy eljött hozzánk és megtartotta nekünk ezt, az élménydús és hasznos tréninget. Reméljük minél hamarabb újra találkozhatunk vele. 

 

Budai Katalin