Közösségi mozizás

2022.04.21.-én szakkollégistáink egy közös moziesten vettek részt a miskolci Cinema Cityben.

Megkérdezésük után a közösség kettő film mellett döntött, a Legendás állatok 3. – Dumbledore titkai, illetve Az elveszett város című filmet tekintették meg, összesen 15-en. Az alkalmat követően egy közös beszélgetésre került sor, ahol a hallgatók megvitathatták élményeiket, gondolataikat a két film kapcsán.

Elmondásuk alapján mind a két előadáson nagyon jól szórakoztak, az azt követő találkozás pedig pozitív élménnyel gazdagította őket, fejlesztette közösségüket.

 

A program az NTP-SZKOLL-21-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.