Helyettes Államtitkári látogatás a Miskolci Szakkollégiumban.

 

 

A Közismereti és kulturális modul keretein belül Radomszki Lászlóné a Társadalmi Felzárkózásért Felelős helyettes államtitkár asszony látogatott meg minket Gyöngyösi Gyula és Gáspár Sándor társaságában. A jelenlévőket Makkai László igazgató atya köszöntötte a hallgatók és munkatársak nevében. László atya megtisztelőnek és intézményünk tekintetében kiemelkedőeseménynek nevezte, hogy a Belügyminisztérium munkatársai tömbösített hétvége keretében meglátogattak bennünket.
A délelőttöt bemutatkozással kezdtük, majd Helyettes Államtitkár asszony tartott nekünk rövid előadást a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság feladatairól, valamint a jelenleg zajló projektekről.

 

A nap további része mozgalmasan telt, csoport feladatot kaptunk. Minden csapat kapott egy tematikát, amelyben ki kellett fejtenie, hogy az adott közösséget hogyan fejlesztené akár szakkollégiumi szinten. A kora délutánt internetes kvíz játékkal folytattuk, amelyben a roma társadalommal, hagyományokkal, emlékművekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnunk, és ennek a végén helyettes államtitkár asszony díjazta a helyezetteket.

A napot egy közös ebéddel zártuk, amely alatt a felmerült kérdéseinkre is választ kaphattunk. Erre való tekintettel főzéssel és sütéssel kedveskedtünk látogatóinknak, amit teljese egészében a hallgatók készítettek el.
Reméljük, hogy kedves vendégeink elviszik jó hírünket és visszavárjuk Őket!

Ruszó Dzsesszika
szakkollégista

 

 

Roma népismereti modul

A Szakkollégiumban a hétvégi tömbösített modul keretein belül megszervezésre került a Roma Népismereti modul.

Előadónk Szajkó Cintia volt, alumni szakkollégista. A cigányság horizontális és vertikális tagozódásával, kulturális sokszínűségével, cigány/roma hagyományok, hitvilág, szokások megismerésével foglalkoztunk. Szó volt arról, honnan származnak a cigányok, milyen különböző csoportok vannak, és milyen sokszínű dialektusú nyelvek léteznek.

Cintivel beszélgettünk a Roma hagyományokról, mi az amit mi is őrzünk és milyen szokások vannak akár különböző tájegységek szerint is. Az előadás az ismeretterjesztő anyagokon kívül a témához kapcsolódó feladatokkal és játékokkal volt színesítve.

A legtöbbünknek a lezáró játék nyerte el a tetszését. A feladat az volt, hogy mindenki kapott egy adott szituációt amibe bele kellet, hogy élje magát. Egy sorba álltunk, Cinti 11 darab állítást sorolt fel, és aki úgy érezte, hogy az adott szituációjára igaz az állítás, az egy lépést tehetett előre. Volt ,aki egészen messzire jutott ,míg a többiek hátul maradtak, vagy éppen a kiindulási ponttól tovább nem tudtak lépni.

A játék lényege az volt, hogy az életben sem mindig egyszerű előre lépni, bizonyos dolgok mindig hátráltatni fognak. Viszont, ha van olyan ember aki segíteni tud, “kézenfogva”, együtt előre tudunk lépni. Nagy tanulsága volt a játéknak, hogy vissza kell néznünk az életünkben, és sosem szabad elfelejteni,hogy  honnan is indultunk. Amikor célokat értünk el és sikerült előre haladnunk ,menjünk vissza és segítsünk ott, ahol szükség van ránk.

Összességében szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy mindegyikünk nagyon jól érezte magát, és hasznos volt számunkra. Jó volt többet megtudni a cigányság történetéből és új ismeretekre szert tenni. Nagyon szépen köszönjük Cintiának az előadást!