Adni öröm! Társadalmi felelősségvállalás a Szakkoliban

Adni öröm! ez a szlogenje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat decemberi adománygyűjtésének. Ebben a decemberi akcióban szakkollégistáink is szerepet vállaltak.

2018 szeptemberében egy hét főből álló szakkolis csapat úgy döntött, hogy közösen szeretnék teljesíteni a közösségi szolgálatot. A kis közösség célja az volt, hogy egy felkészítő trénig után közösen vegyenek részt egy önkéntes akcióban.

A tréning alatt az önkéntesség, a felelősségvállalás és a helyi hátrányos helyzetű közösségek megismerése volt a cél. Az alkalmakon fontos volt, hogy a hallgatók megismerjük önmagukat, ránézzenek motivációjukra és elhelyezzék magukat közösségi szinte is. A kapcsolati háló megalkotása megmutatta számukra, hogyan viszonyulnak a körülöttük élőkhöz, hogyan kapcsolódnak a társadalomba. Meg kellett határozni egyénenként és csoportban is, hogy mit tudnak tenni másokért, milyen eszközöket látnak a kezükben. Az erősségeiket, gyengeségeiket hogyan tudják a maguk javára fordítani. Ezen lehetőségek megismerésével kezdtünk el megismerkedni a hátrányos helyzetű csoportokkal és egy akciót felépíteni a közösségi szolgálatban.

Az többféle lehetőség között felmerült az adománygyűjtés lehetősége is. Kollégiumunkban hagyománya van, hogy a nagyböjti időszakban felajánlásokat gyűjtünk a Szent Angéla háznak. Szakkollégistáink úgy döntöttek, hogy decemberben szeretnének becsatlakozni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománygyűjtő akciójába, ezzel felelősséget vállalva hátrányos helyzetű családokért.

Felvettük a kapcsolatot a MMSZ Miskolci Máltai Játszóterével, ahol nagy örömmel fogadták a kezdeményezésünket és lehetőséget biztosítottak nekünk, hogy a miskolci Centrumban lévő Sparban segítsük a munkájukat. Azonban nem csak helyszíni gyűjtésbe kapcsolódtunk be, hanem a diákotthonban is meghirdettük a tartós élelmiszergyűjtést. Az adományokat nehézsorsú avasi családok kapják meg a napokban.

Büszkék vagyunk szakkollégistáinkra, hogy ebben kezdeményezésben részt vettek.

Köszönjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak a nyitottságot és a lehetőséget, hogy részesei lehettünk az adománygyűjtésnek. A lehetőség adott, hiszen az adományokat december 18-áig van lehetőség az ország minden Sparjában felajánlani. Az MMSZ intézményeiben folyamatos lehetőség van az adományok .

ADNI ÖRÖM!

Nyílt napi toborzás a Miskolci Egyetemen

Hagyománnyá vált az utóbbi években, hogy részt veszünk a Miskolci Egyetem Nyílt Napján, amit középiskolás diákok számára szerveznek. A kétnapos program alkalmával állandó helyet kaptunk a Miskolci Egyetem díszaulájában az Egyetem karaival és külsős cégekkel együtt. A legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén Megye középiskoláiból kereste fel az Egyetemet, partnerintézményeink hallgatói már ismerősként kerestek minket standunknál. A rendezvény alatt a szakkollégistákkal és Makkai László igazgató úrral együtt sokat beszélgettünk azokkal a diákokkal, akik érdeklődést mutattak az intézményünk kínálta lehetőségek iránt. Ajándékba a szórólapok mellett apró ajándéktárgyakat adtunk az érkezőknek.

Közösségi est Szent Miklós ünnepén

2018. december 4-én este közösségi estet tartottunk a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthonban. A kollégisták összegyűltek az ünnepi alkalomra, hogy megörvendeztessék egymást az este során. Szent Miklós ünnepére készülve a hallgatók előadásokkal készültek, láttunk kisfilmet és hallottunk verset is, de a közös éneklés sem maradhatott el. A Mikulás vidámságot és ünnepi hangulatot hozott magával diákotthonunkba. Nem érkezett üres kézzel, sok csomagot hozott magával, amiből minden kollégista kapott egyet. A Mikulás ajándéka mellett egymást is megajándékozták hallgatóink. A derűs estét vacsorával zártuk.

 

 

Budapesti tanulmányi kiránduláson járt Szakkollégiumunk

2018. december 1.-jén Szakkollégiumunk tanulmányi kiránduláson vehetett részt. A kora délelőtti indulás után imádsággal kezdtük a napot, hogy örömben, vidámságban, közösségben tölthessük el az előttünk álló pár órát.

A nap folyamán első állomásunk a RefoRom, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium volt. Szíves vendéglátásuk alkalmával megismerkedhettünk a szakkollégium munkatársaival, szakkollégistáival. Előbbiek Káli-Horváth Kálmán igazgató úrral együtt bemutatták a kollégium épületét és az alkotóházat. Hallhattunk a RefoRom tanulmányi programjáról, hallgatóik szerepvállalásairól is. Ezt követően egy történelmi kiállításon vettünk részt.

A koraesti órákban a Budapest Eye körhintájából megcsodálhattuk a főváros nevezetességeit, a kivilágított várost majd a hideg ellenére nagy kedvvel és lelkesedéssel, ünnepi hangulatban bebarangoltuk az adventi vásárt. Elfáradva, élményekkel telve értünk haza.

Vasárnap a kollégisták a Szent Liturgián adtak hálát ezért a hétvégéért, és közös imádság mellett gyújtották meg az adventi koszorú következő gyertyáját, készülve Karácsony szent ünnepére.

Író-olvasó találkozó a Görögkatolikus Roma Szakkollégium szervezésében

2018. november 27-én a Miskolci Egyetem Könyvtárában író-olvasó találkozón láttuk vendégül Káli-Horváth Kálmán művész urat, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium igazgatóját. A művész a 2018-as év elején megjelent Meztelen zsoltár c. verseskötetéről beszélgetett Makkai László igazgató úrral. E színes, kulturális eseményen egyetemi hallgatók, szakkollégisták, oktatók, könyvtár munkatársai vettek részt.

 

A free-presszionista alkotó tehetségét mutatja, hogy nem csak a festészet terén, hanem számos más területen, mint a versmondás, versírás, kommunikációs terület is láthatóvá válnak adottságai.

A hangulatos beszélgetésben is kitűnt Káli-Horváth Kálmán sokszínűsége, amely verseiben is megjelenik. Életének fontos állomásai, pillanatai, Isten keresése és a saját megtérése mind hozzájárultak versei gondolati világához. A költő tanúbizonyságot tett arról, hogy Isten jelenléte nélkül élete más irányt vett volna.

A hallgatóság sok mindent megtudott róla, hiszen nyíltan beszélt hányattatott életéről. Fontos tudni, hogy gyermekéveit árvaházban töltötte Tiszadobon, már itt megmutatkozott fogékonysága a művészetek iránt. Meghatározó élmény volt számára a „Ki mit tud?” verseny és a Duna TV-ben eltöltött 10 év. Találkozónk végén a költőtől személyesen hallgathattuk meg verseit.

 

 

 

 

 

Köszönjük Káli-Horváth Kálmán művész úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat és bemutatta verseit!

Köszönjük a Miskolci Egyetemi Könyvtárának lehetőséget és a vendéglátást!

Író-olvasó találkozó Káli-Horváth Kálmánnal

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket író-olvasó találkozónkra Káli-Horváth Kálmánnal. A találkozón legújabb 2018-ban megjelent kötete a Meztelen zsoltál kerül bemutatásra. A művész úrral Jászter Beáta szerkesztő-riporter beszélget.

Időpont: 2018. november 27-én kedden 17:00.

Helyszín: Miskolci Egyetem Könyvtára

Ülj mellém! – KRSZH Tanévnyitó Konferencia 2018

2018. szeptember 22-23. között került megrendezésre a KRSZH Tanévnyitó Konferencia Tatán, a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezésében.

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a roma szakkollégiumok hallgatóit, hiszen hideggel és esővel érkezett meg az ősz a szombati reggelre. Ennek ellenére lelkesen vetették bele a forgatagba magukat a fiatalok. A szervezők célja az volt, hogy az ifjúsági világtalálkozók hangulatát hozzák el a tanévnyitóra.

Közös imával kezdtük a programot, amit Hofher József atya vezetett a hallgatók számára. Megnyitó beszédében Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár úr kiemelte, hogy a roma szakkollégiumok jövője biztosított és folyamatosan fejlődik. A hallgatókat köszöntötte még Schanda Anikó, a KRSZH elnöke, Laborczi Géza, az RSZE elnöke és Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány képviselője. Ezt követően a diákbizottsági kerekasztal beszélgetést Langerné Victor Katalin moderálta.

A köszöntők és az ebéd után izgalmas csapatjátékra vártak minket a szervezők. Egy nyomozós játékban megtörtént eseteket dolgoztunk fel. Bizonyítékok átböngészése, helyszíni fotók tanulmányozása után fényt derítettünk a gyilkosságok, rablások tetteseire. Következett a sárkányhajózás, ami a tatai tavon mozgatta meg a vállalkozó kedvű hallgatókat. Mentőmellénnyel, esőkabáttal, evezővel felszerelkezve vetettük bele magunkat a sárkányhajóba és a tatai hullámokba. A kezdeti félelmünket legyőzve, ritmusra próbáltuk meg húzni az evezőket egyre nagyobb lelkesedéssel. Az evezés után még várt minket a közösségi játékok újabb állomása. A fáradtságos evezés után remek kikapcsolódást nyújtott számunk az ásványrulett, a tippjáték, a kérdez-felelek és az ehhez hasonló játékok.

Az esti programban Oláh Gergő, és csapata, a Roma Soul zenekar varázsolt fantasztikus hangulatot. Utánuk a Karaván Família táncháza következett. A sok mosoly, tánc, zene, találkozások, barátságok mutatták, hogy mennyire jól sikerült az este.

Vasárnap Tata polgármestere köszöntötte a hallgatókat. Az Ökumenikus Istentiszteleten Balogh Róbert hirdetett igét, arra buzdítva a szakkollégistákat, hogy váljanak hídemberré saját közösségük és a társadalom között. Az istentisztelet végén Makkai László görögkatolikus pap, Hofher József jezsuita szerzetes, Molnár Erzsébet evangélikus lelkész és Balogh Róbert református lelkész megáldották az elsős szakkollégistákat. A megható eseményt az ároni áldás eléneklésével zártuk.  (Fénykép forrása: RefoRom facebook oldal)

 

A program folytatásaként a hallgatók workshopokon vettek részt. A témák a roma közösségi szerepvállalásához kapcsolódtak: romák média-szerepvállalásának hatása az előítéletek változására; a tanulás értéke a roma családokban; hagyományok: szokások, művészet, a mai huszonéves roma fiatalok körében; mit tehetünk közösségünkért?; a hit szerepe a roma közösségszervezésben és közösségfejlesztésben; roma nők a változó világban.

Köszönjük a szervezést a Jezsuita Roma Szakkollégium munkatársainak és szakkollégistáinak! További munkájukat Isten áldása kísérje!

A program az 6322-5/2018/FFF azonosítószámú egyedi támogatás keretében valósult meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

Minden Értetek van! – Tanévnyitó

Megnyitotta 21 – ik tanévét a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, nyolcadik tanévét a Görögkatolikus Roma Szakkollégium és első évét a Görögaktolikus Romzsa Tódor Szakkollégium.

  1. szeptember 11.-én Szent Liturgia keretében hívtuk segítségül a Szentlelket, hogy ebben az évben is Ő vezessen bennünket, munkánkban, tanulmányainkban.

Makkai László igazgató atya a II. Korintusi levélből vette a kollégium éves jelmondatát, mely így szól „Mert minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére”. (Korinthusiaknak írt II. levél 4,15)

Szent Liturgia után Makkai László igazgató atya bemutatta az új hallgatóknak a diákotthon munkatársait és a kollégisták számára a tanévet megnyitotta. Sok újdonság, fontos információk, nyüzsgés, a feladatok vállalása ez mind a kollégiumi élet elindulását jelzi.

Az új szervezeti egységünket, a Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégiumot Dr. Orosz Atanáz Püspök Atya alapította. A szakkollégium fő céljai közé tartozik, hogy saját képzési programját megvalósítva magas szintű képzést nyújtson, tehetséggondozó tevékenysége révén segítse a hallgatók értelmiségi feladatokra történő felkészülését, szerepvállalását, szakmailag igényes értelmiség nevelését. A Szakkollégium kiemelt célja, hogy a hit és a tudomány között tevékenységével folyamatos párbeszéd alakuljon ki és elkötelezett felelőségvállalás a határon túl élő magyar görögkatolikus hallgatók megsegítésére.

 

Isten áldásával, kegyelmekben megerősödve kezdjük meg a 2018-2019-es tanévet!

„Nyitott kapu”

„Nyitott kapu” címemmel együttműködési programot dolgozott ki a Görögkatolikus Főiskolai és Egyetemi Kollégium Cigány Szakkollégium és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete.

Ennek keretében a szakkollégistákkal rendszeresen tesznek látogatást a fiatalkorúak börtönében.

„2016. október 27-én látogattunk el a Fiatalkorúak Börtönébe a „Nyitott kapu” program keretén belül. Ez egy olyan örömteli kezdeményezés, együttműködés, ami a Görögkatolikus Főiskolai és Egyetemi Kollégium Cigány Szakkollégium hallgatóinak nyújt betekintést a Büntetés-végrehajtási Intézet szakmai programjába és egyetemi gyakorlati helyszínként is választható számukra.

A Cigány Szakkollégium részéről szakkollégistáinkkal beszélgetésen vettünk részt reintegrációs céllal. A fogvatartottakkal közös csoportfoglalkozást Montvai Zsolt pártfogó felügyelő koordinálta. Szakkollégistáink személyes, életükből hozott tapasztalataikat osztották meg a fogvatartottakkal.”

 

 

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.