EFOP prokjektet zárt a Görögkatolikus Roma Szakkollégium

A Görögkatolikus Roma Szakkollégium EFOP-3.4.1-15-2015-00010 azonosítószámmal európai uniós projektet bonyolított le a Roma szakkollégiumok támogatása című, EFOP-3.4.1. számú támogatási konstrukció keretében 2016. február 1 és 2018. augusztus 31 között. A 126 546 250 Ft elnyert támogatásból megvalósított projekt alapvető célkitűzése az volt, hogy roma szakkollégium hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató cigány értelmiségiek formálódásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel.

A projekt közvetlen célcsoportját a Miskolci Egyetem hátrányos helyzetű, roma és nem roma hallgatói jelentették. A projekt komplex tevékenységrendszere több szinten nyújtott támogatást nekik abban, hogy tanulmányaikat sikeresen befejezzék, és társadalmi szerepvállalásuk megerősödjön. Ennek főbb pillérei a következők voltak:

  • tanulmányi és szakkollégiumi teljesítményhez kötött ösztöndíjnyújtás,
  • kurzusok, tréningek, workshopok (kulturális, közismereti és spirituális modul),
  • idegen nyelvi képzés,
  • szakkollégistákat támogató mentorprogram egyetemi oktatók bevonásával,
  • szakkollégisták által végzett közösségi szolgálat,
  • tudományos rendezvények és közösségi programok,
  • egyéni foglalkozások: tantárgyi korrepetálások, tehetségfejlesztő magánórák.

 

A projekt nagy hangsúlyt fektetett a humánerőforrás továbbképzésére és a szolgáltatásfejlesztésre is. A szakmai program átalakult egy módszertani tanulmány javaslatait követően.  A szakmai megvalósítóknak szánt továbbképzés garantálta, hogy a bevont szakemberek a hátrányos helyzetű hallgatókat célzó tehetséggondozás eszközrendszerével felvérteződjenek.

A projekt összesen 53 hallgató számára adott lehetőséget a szakkollégiumban való részvételhez, a 31 hónap alatt 11 fő szerzett diplomát, 10 fő nyelvvizsgát és 9 fő vett részt a TDK-versenyen, közülük négyen díjazottak lettek. Az eredménymutatók jól példázzák, hogy a Szakkollégium hatékonyan tudta segíteni a hallgatókat egyetemi tanulmányaikban, közösségi és szakmai kompetenciáik, személyiségük fejlődésében.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Jövőt Építeni csak Hitben Lehet

Projektzáró Konferencia Miskolctapolcán

2018. augusztus 24-25.

 

Együtt a Hitben Jövőt Építünk! Ez volt a címe annak a konferenciának, amit a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, Görögkatolikus Roma Szakkollégium szervezett Miskolctapolcán. A konferencia nem csak lezárni akarta azt a pályázatot, ami 2016 februárja óta működtette és finanszírozta a roma szakkollégiumot, hanem új távlatokat is nyitott, hiszen, amint azt a rendezvény maga is mutatja, mára beérett a szakkollégiumok által végzett szakmai és tudományos munka.

A konferenciát hallgatóink gordonka előadása nyitotta meg és tette még ünnepélyesebbé, melyet Makkai László igazgató úr beszéde követett. Igazgató Úr hangsúlyozta, hogy jövőt építeni csak együtt, hitben élve lehet. A megjelenteket Balogh Jenő, szakkollégiumi HÖK elnök is köszöntötte.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy előadást tartott Dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár asszony, Sztojka Attilla főosztályvezető úr, Szilágyi Eszter projektvezetőnk, Veres Edit, az Oktatási Hivatal Felsőoktatásért Felelős Főosztályvezetője, illetve nem utolsó sorban Mózes Áron, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatója is.

A kétnapos rendezvény lehetőséget adott arra, hogy hallgatóink bemutassák kutatási területeiket, valamint arra is, hogy egyetemi oktatók, illetve a felsőoktatás témakörének szakértői számoljanak be kutatási eredményeikről. A roma szakkollégiumokat érintő országos kutatásáról Szabó Tünde (Semmelweis Egyetem, Mentálhigiéné Intézet) tartott beszámolót. Szakkollégiumunk részéről a hallgatói tapasztalatokat és kezdeményezéseket Lakatos Zsuzsanna Lívia és Lapos Bence mutatták be. Tudományos munkáikat jelenlegi és volt hallgatóink is örömmel ismertették a megjelent közönséggel. Részükről Szajkó Cintia, Horváth Klaudia és Balogh Győző adtak elő.

A konferencia utolsó blokkjában a felsőoktatás szociális dimenzióiról, a hátrányos helyzetű fiatalok motivációjáról és útjáról, és a Miskolci Egyetem hallgatóinak kompetencia-felméréséről hallgattunk előadásokat. A fontos szakmai szempontok alapján végzett kutatásokat Veres Edit az Oktatási Hivatal Felsőoktatásért Felelős Főosztályvezetője, Dr. Ceglédi Tímea kutató (Debreceni Egyetem, Neveléstudományok Intézete) és Dr. Havasi Virág egyetemi docens (Miskolci Egyetem, Szociológiai Intézet) mutatták be.

Köszönjük, hogy Dr. Czap László, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese, Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kirendeltség igazgatója, Papp Zoltán, a Miskolci Egyházmegye oktatási referense, Galambvári Péter a Miskolci Egyházmegye bírósági helynöke, számos dékán, igazgató, mentor és oktató vett részt rendezvényünkön. Köszönjük továbbá mindenkinek, aki az elmúlt években részese volt a szakkollégiumunk munkájának, hogy velünk együtt a hitben építhettük a jövőt, és a folytatáshoz az égiek Áldását kérjük!

 

 

 

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Bevonótábor meghívó

BEVONÓTÁBOR

2018. augusztus 23-25.

Görögkatolikus Roma Szakkollégium

3519 Miskolc-Tapolca, Görömbölyi u. 24.

 

 

A bevonó tábor a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon Görögkatolikus Roma Szakkollégium 2018-2019-es tanévre vonatkozó felvételi eljárásának második szakasza. A leadott jelentkezési dokumentáció és a bevonótáborban való részvétel együtt képezik a szakkollégium felvételi feltételrendszerét.

A táborban való részvétel minden jelentkezőnek ingyenes, szállást és ellátást biztosítunk.

Program

2017. augusztus 23. (csütörtök)
09.30-10.00 Megérkezés, regisztráció, szállás elfoglalása a Görömbölyi u. 24. alatt
10.00-10.45 Igazgatói köszöntés és ima a kápolnában.
10.45-11.45 A szakkollégium ismertetése, a munkatársak bemutatkozása, szakkollégiumi kisfilmek vetítése
11.45–12.00 Átsétálás az ebéd helyszínére a Hotel Aurórába
12.00-13.00 Ebéd
13.30-19.00 Közös program (csapatjátékok) Sándor-Lenkei Aidával
19.00-19.30 Vacsora
19.30- Közéleti vita
 
2017. augusztus 24. (péntek)
08.00–08.40 Reggeli
08.45–09.15 Utazás a Factory Arénába különjárattal (kényelmes, könnyű ruházat, olyan ruhát hozz, ami nem bánsz, ha koszos lesz)
09.15–12.15 Lézerharc a Factory Arénában
12.15-13.00 Utazás a Szakkollégiumba, pihenő
13.00-14.00 Ebéd
14.00-18.30 Felvételi egyéni elbeszélgetés és párhuzamosan beszélgetés a nagyteremben
20.00- Vacsora a Hotel Aurórában
 
2017. augusztus 25. (szombat)
08.00–09.00 Reggeli
10.00- 17.00 Projektzáró konferencia (részletes program csatolva emailban)
17.15- Hazautazás


Helyszín
:

Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon Görögkatolikus Roma Szakkollégium

3519 Miskolc, Görömbölyi u. 24. (Miskolctapolca)

 

Megközelíthetőség:

  • vonattal érkezve: Miskolc, Tiszai pályaudvarról villamossal a Centrum megállóig, átszállás a 2-es autóbuszra Tapolca irányába, végállomásig – buszvégállomáson való leszállás után a parkon át kell sétálni egészen a Görömbölyi utcáig
  • busszal érkezve, Búza térről: 2-es autóbuszra Tapolca irányába, végállomásig – buszvégállomáson való leszállás után a parkon át kell sétálni egészen a Görömbölyi utcáig

Szállás:

  • Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium épületében 2-3-4 ágyas, vizesblokkal ellátott szobákban (ágyneműt biztosítunk)

Amit feltétlenül hozz magaddal:

  • kényelmes, sportos ruházatot, rugalmas, zárt cipőt a csapatjátékokhoz
  • a lézerharchoz hozz magaddal váltóruhát, ami kényelmes sport ruházat és nem baj, ha koszolódik és utána át tudsz venni másikat
  • a Projektzáró Konferenciára ünnepélyesebb ruházatot
  • gyógyszereidet, amennyiben szükséges
  • jókedvet és lelkesedést

Szervezők:

  • Makkai László – görögkatolikus lelkész, szakkollégiumi igazgató
  • Szilágyi Eszter – tanulmányi programkoordinátor
  • Szemán Ágnes Katalin –programszervező, rendezvénykoordinátor
  • Mozgó Mónika – külső kapcsolatok koordinátora
  • Lajhóné Tóth Andrea – mentori rendszer koordinátora

Tréner:

  • Sándor-Lenkei Aida, szociális munkás

A szakkollégiummal és táborral kapcsolatos további információk az alábbi elérhetőségeken kérhetők:

 

Mozgó Mónika

tel: +36 (30) 723 1005 v. +36 (30) 461 6108

e-mail: gkciganyszakkoli@gmail.com

 

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Konferenciával és családi nappal zártuk az évet

Immár a hetedik tanévét zárta a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, s elmondható, hogy ez az év sem volt számunkra sem unalmas, sem egyhangú. A szokásos félévzáró házi konferenciánkat nem csak a hallgatók és munkatársak tisztelték meg, de mentoraink közül is sokan eljöttek, hiszen a hallgatóink feladata egy izgalmas esetversenyen való bemutatkozás, ötleteik kifejtése volt. A fiatalok az ún. InDa Esetversenyen egy roma gyerekeket támogató, több borsodi kistelepülésen működő önkéntes program (InDaHouse) előzetesen megfogalmazott, valós problémájára adták elő csapatverseny formájában megoldási javaslataikat. A szakkollégisták ilyen módon elmélyülhettek egy konkrét társadalmi problémakör megismerésében, miközben lehetőségük nyílt tényleges hatást elérni egy adott szervezet önkéntességgel összefüggő, mindennapi nehézségének megoldásában. Öt tagból álló szakmai zsűri értékelte a szakkollégisták számos ötletet, konstruktív javaslatot tartalmazó prezentációit, és adták oda a díjakat a legjobb pályamunkákért.

    

A konferencia másnapján családi napra hívtuk vissza volt munkatársainkat és hallgatóinkat, akik közül még a nagyon távolról érkezők és a kisgyermekesek is örömmel vállalták, hogy visszalátogatnak régi kollégiumukba. A velük folytatott kerekasztal beszélgetést Csorba Mónika és Szilágyi Eszter vezette. A téma elsősorban a régi szakkollégistáink életútjának alakulása volt, ugyanakkor számos tanulságos történetet hallottunk arról is, hogy milyen hatással volt a szakkollégium, az itt megtapasztalt közösség, az itt szerzett tapasztalatok a későbbi életük alakulására.

A Szakkollégiumban ebben az évben összesen 4 hallgató végzett MSc és BSc szakon. A hallgatók közül 2 szerzett nyelvvizsgát és egy diákunk felsőfokú angol szóbeli nyelvvizsgát tett. A Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján 1 hallgató nyert dobogós helyezést (3. helyezés). Az egyetemi főzőverseny II. helyezéséért is komoly küzdelmet folytattak hallgatóink. Ebben az évben már az V. Lakatos Menyhért Szavalóversenyt rendezték meg a szakkollégisták, ahol most nagyon sok intézmény és gyerek képviseltette magát. A lengyelországi utunkról már korábban beszámoltunk, de a mai napig felejthetetlen élmény maradt kollégistáink életében. A toborzáson is aktívan részt vettek munkatársaink és hallgatóink. Ebben az évben 4 középiskolában voltunk és kb. 400 középiskolással ismertettük meg a szakkollégium, valamint a Miskolci Egyetem által kínált lehetőségeket. Idén is voltunk a fiatalkorúak börtönében, hogy reményt és vigaszt tudjuk vinni a tévedésbe eső fiataloknak.

Ebben az évben is hálásan köszönjük meg Jóságos Istenünknek, hogy Áldásában részesített bennünket. A munkatársak fáradhatatlan buzgóságát és kitartását, hogy mindig lelkesen végzik sokrétű munkájukat. A hallgatóknak a szorgalmukat, kitartásukat, a szakkollégiumi programokon való aktív részvételüket.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A GÖRÖGKATOLIKUS CIGÁNY SZAKKOLLÉGIUMBAN

A kiírás célja és témája:

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium pályázatot hirdet kutatási ösztöndíj elnyerésére a szakkollégisták számára a 2018. év nyári időszakára.

Az alábbi kutatási témával lehet pályázni az ösztöndíjra:

A hallgató egy 15 oldalas tanulmány keretében mutassa be saját települését, az alábbi tématerületek mindegyikének érintésével:

  • a település története, főbb jellemzői (földrajzi elhelyezkedés, lakosságszám stb.),
  • a roma és nem roma lakosság aránya, kapcsolatrendszere, a két társadalmi csoport együttélésének főbb jellemzői,
  • az oktatás helyzete a településen,
  • a foglalkoztatás helyzete a településen,
  • vallási élet a településen: a lakosság vallásossága, felekezeti megoszlása, az egyházak szerepe a településen, kitérve arra a kérdésre, hogy milyen szerepet tölt be az egyház a helyi közösségek formálásában.

Az elkészülő tanulmánnyal kapcsolatos további elvárás, hogy valamilyen egyéni adatgyűjtésre alapozzon: a hallgató készítsen legalább három interjút a település helyi vezetőivel (polgármester, roma nemzetiségi önkormányzat vezetője, iskolaigazgató, lelkész stb.), vagy végezzen kérdőíves kutatást a fenti tématerületeken, továbbá a településsel             kapcsolatban elérhető statisztikai adatokat lehetőleg használja az elemzése során.[1] A hallgató törekedjen az önálló gondolatok megfogalmazására (pl. társadalmi összefüggések felismerése és leírása, javaslatok a település jövőjével, fejlesztésével kapcsolatban stb.), illetve a plágium teljes mértékben való elkerülésére: az összes szó szerint átvett vagy parafrazeált szöveghelyet hivatkozással kell ellátni.

A pályázati kiírás meghirdetésével a Szakkollégium célja az, hogy a szakkollégisták jobban megismerkedjenek a saját szűkebb környezetük társadalmi valóságával, egyúttal a társadalomkutatói munkát valódi kutatási helyzetben gyakorolhassák, fejlesztve a tudományos információszerzés és adatelemzés technikáit, illetve a tudományos dolgozatírási készségeket. A Szakkollégium publikációs lehetőséget is biztosítani kíván a szakkollégistáknak: a hallgatók elkészült munkáiból egy válogatás a Lehetőség c. szakkollégiumi periodikában fog megjelenni.

A kutatási ösztöndíj megpályázásának, elnyerésének feltételei:

Az ösztöndíj pályázat útján nyerhető el, melynek feltétele, hogy a hallgató a mellékelt pályázati adatlapot hiánytalanul kitölti és határidőre benyújtja. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 10.

Az a szakkollégista jogosult kutatási ösztöndíjban részesülni, aki:

  • a 2017/18. tanévben a szakkollégiumi vállalásainak eleget tett, ösztöndíja emiatt nem csökkent;
  • a Miskolci Egyetemmel a hallgatói jogviszonyát a 2018/2019. tanévre vonatkozóan nem kívánja megszakítani, és a szakkollégiumba a jelentkezését a 2018/2019. tanévre benyújtotta.

Megpályázható kutatási ösztöndíjak száma: maximum 10. A nyertes hallgatókkal a Szakkollégium meghosszabbítja a tagsági jogviszonyt 2018. augusztus 31-ig.

A kutatási ösztöndíj kifizetésének feltétele, hogy a hallgató 2018. július 31-ig egy öt oldalas fejezetet/részletet elküld a készülő tanulmányából, továbbá a teljes, 15 oldalas tanulmányt 2018. augusztus 23-ig (a bevonótábor kezdetéig) benyújtja a Szakkollégiumnak. A fejezetet/részletet, illetve a kész dolgozatot a név feltüntetésével a gkciganyszakkoli@gmail.com címre kell elküldeni a megadott időpontig.

A tanulmányhoz mellékelni lehet:

  • a hallgató által készített fotókat a településről,
  • az elkészült interjúk kérdésvázlatát,
  • az elkészült interjúk kivonatát, jegyzetét,
  • a használt kérdőívsablont (kérdéssort),
  • a használt statisztikai táblázatokat,
  • a település térképét.

A tanulmánynak a csatolt mellékletek nélkül kell elérnie a 15 oldalt! Kötelező formátum: 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, másfeles sorköz, normál margó.

[1] A megadott témával és módszertani elvárásokkal kapcsolatban a Szakkollégium munkatársa, Szilágyi Eszter 2018. június 16-án 9 órától 10 óráig, a Juniális c. szakkollégiumi rendezvényt megelőzően nyújt tájékoztatást az ösztöndíj nyerteseinek.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

„Az idő szalad, az öröklét marad…” – Tanulmányúti beszámoló

  1. április 28-30. között tanulmányúton jártunk a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatóival és alumni szakkollégistáival. Remek időjárás fogadott minket a 3 nap alatt, csodálatos napsütés, virágba borult a természet.

Tanulmányutunkat Kassán kezdtük, ahol egy rövid séta után a Szent Erzsébet-főszékesegyházban a gótikus építészeti stílus jegyeit ismerhettük meg. Idegenvezetőnk beavatott minket a székesegyház történetébe. Az altemplomban leróttuk kegyeletünket II. Rákóczi Ferenc sírjánál, elénekelve a magyar és székely himnuszt.

Utunk következő állomása Eperjes volt. Megcsodáltuk a város történelmi főutcáját, gyönyörködtünk a felújított korabeli házakban, virágos tereiben. A görögkatolikus templomban kispapok vártak minket imaórára. Bemutatták nekünk a templomot és az eperjesi egyházmegye történetét. Köszönjük a szíves vendéglátást!

Folytatva utazásunkat, Lengyelországba indultunk tovább. Első állomásunk és szálláshelyünk Zakopane volt. A délutáni órákban a fordított házba jutottunk el, ahol minden a feje tetejére állt, és a szédülés és egyensúlyvesztés garantált volt. A belvárosban (óváros) a jellegzetes, több emeletes rönkházak és a górál építészet remekművei tárultak elénk.

A következő napon siklóvasúttal mentünk fel a Gubalowkára. Káprázatos kilátás tárult szemünk elé, a Magas-Tátra hegyei lenyűgöző látvány nyújtottak hófödte csúcsaikkal. Megpihenve, és hálát adva a látványért, továbbindultunk Wadowice-be.

Szent II. János Pál pápa szülővárosa Lengyelország déli részén fekszik. A Legszentebb Szűz Mária Bemutatásának Bazilikája mellett található a múzeumnak átalakított szülőház. A berendezett kiállítás méltó emléket állít a fiatalok pápájának. Életének és munkásságának egészét láthattuk a házban, amely 18 éves koráig szolgált lakhelyéül. A lakrészben, amelyben született, visszaállították az eredeti berendezést, családi ereklyéket, ahol végtelen számú fotón keresztül pillanthattunk bele Szent II. János Pál gyermekkorába. A helyiségekben végigkövethetjük a születéstől, a pápává választáson keresztül egészen a haláláig és a szenté avatásáig életének mindennapjait, momentumait. Fotók, tárgyak, eredeti és másolat dokumentumok őrzik az emlékeket a színvonalas kiállításon. A pápa munkássága, az általa mindig nyújtott szeretet végigkísérte a múzeumban eltöltött időt. Mélyen átjárt minket szellemisége, és bátran mondhatjuk, hogy a tanulmányutunkat végigkísérte áldásával.

 

Utolsó napunkon fájdalmas pillanatokat éltünk meg, hiszen a történelem egyik legmegrázóbb időszakába néztünk vissza, ami milliókban keserű és gyötrelmes emlékeket ébreszt: látogatásunk helyszíne az Auswitz-Birkenaui haláltábor volt. Látogatásunkon végigjártuk a tábor fontosabb épületeit, ahol a kínzások és halál várt az odaérkezőkre. Mélyen megrendülve figyeltük a magyarországi zsidók, romák és keresztények szenvedését. Leróttuk kegyeletünket az áldozatok előtt. Koszorút helyeztünk el a magyar kiállítási épületben, a 18-as barakkban, és elénekeltük a magyar himnuszt. Csöndes imádságban megemlékeztünk a nácik áldozatairól.

 

 

 

 

Köszönjük az alumni szakkollégistáknak és hallgatóinknak, hogy részt vettek a kiránduláson és felkészültek a tanulmányutat érintő témákból. Hálád adunk Istennek, hogy a tanulmányút létrejött, és hogy áldásával végigkísérte utunkat. Reméljük, hogy hasonlóan tartalmas tanulmányutak várnak még ránk a közeljövőben.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

HERNÁDSZENTANDRÁSI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

Hernádszentandrási tanulmányi kirándulásunknak több célja is volt. Megismerkedtünk az InDaHouse szervezetével. Beszélgetés keretén belül Benkő Fruzsina, az InDaHouse vezetője mutatta be önkéntes programjukat, társadalmi vállalkozásukat és gyermekfoglalkozásikat. Ezeket a fejlesztő foglalkozásokat egészen koragyermekkortól az érettségizőkkel bezárólag tartják a gyerekeknek.

Kisebb gyerekekhez  házhoz járnak önkéntesek fejlesztő foglalkozásokat tartani, a családjukat bevonva azzal a céllal, hogy az iskolához szükséges készségeiket fejlesszék, megakadályozva azt, hogy már első osztályban kialakuljon az a lemaradás, amit utána egyre nehezebb behozni.

A csapat másfél éve jár rendszeresen, azóta alakult ki egy kemény mag, akikre számítani lehet, és akik szakmailag is vezetik a csapatot. 2018-ban hetente tudtak járni a családokhoz, aminek emberi erőforrást illető feltétele volt, tehát elég önkéntes kellett, hogy a helyszínen legyen. Célunk, hogy hetente 4 önkéntes járja a házakat, és így 25 család gyerekeit lássák el. Szakmailag az a céljuk, hogy minden gyereknek egyéni fejlesztési tervet készítsünk és a szerint foglalkozzunk vele.

A tanodában hetente tartanak egyénre szabott fejlesztő foglalkozásokat iskolás gyerekek számára. Munkájuk szakmai háttere kialakult, mentorok és feladatlapkészítők dolgoznak azért a háttérben minden héten, hogy a lehető leghatékonyabban tudják támogatni a gyerekek tanulását. 4 munkacsoport áll a tanodai munka mögött, melyek vezetését koordinátorok végzik.

 

2018 nyarára nagy projektbe fognak bele, hiszen megvettek egy romos házat, ami helyére adományokból és önkéntes munkából szeretnének felépíteni saját házukat, ahol fogadni tudják a gyerekeket.

A beszélgetés végén a félévzáró szakkollégiumi feladat felvezetése történt meg: Fruzsi részletesen bemutatott egy olyan konkrét szervezeti-társadalmi problémát, amivel az InDaHouse küzd, és amelyre a szakkollégistáknak kell a félév végéig megoldásokat kidolgozni kiscsoportokban, és azokat bemutatni egy esetverseny keretében.

Az ebédünkről a Bioszentandrás névre keresztel kiváló helyi vállalkozás gondoskodott. Megismertük a történetüket, bemutató termüket és biokertészetüket. Találkozhattunk a helyiekkel, akik dolgoznak ebben a programban és szívükön viselik a helyi közösség létfenntartó vállalkozását.

A délutáni programban a tanodába járó gyerekekkel játszottunk és beszélgettünk. Beszéltek nekünk az életükben bekövetkezett pozitív változásról, ami az InDaHouse érkezésével és segítségével kezdődött el. Megosztották velünk a terveiket, álmaikat.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

VI. KRSZH Focikupa

A rádiót figyelve lestük Puskást, ahogy lefut cselezve, Bead, s aztán… haj, balszerencse! Kocsis fejese kapufára Csattan… de jő Bozsik, s bevágja! S Hidegkúti talál megint utat A kapu előtt, s benn a féltucat! (Zelk Zoltán)

Csapatkép forrása: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Idén már hatodik alkalommal került megrendezésre a Keresztény Roma Szakkollégiumok közötti foci kupa sorozat, melynek 2018.02.17.-én Debrecen adott otthont. Ebben az évben 11 csapat szállt szembe egymással a győzelemért. A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium csapata, a Shukar Boyz sajnos idén nem állhatott fel a dobogóra, de mi így is nagyon büszkék vagyunk csapatunk minden tagjára, hiszen a mérkőzések alatt nagyon kevés gólt kaptunk, és számos alkalommal rémítettük meg az ellenfél kapusát támadásunkkal.

Gratulálunk minden résztvevő csapatnak, köszönjük a házigazda szakkollégiumnak az esemény megrendezését! Jövőre ismét visszatér a Shukar Boyz a pályára, egy jobb és a győzelemhez vezető új taktikával!

Szajkó Cintia – szakkollégista

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

KRSZH Hallgatói és Alumni Találkozó

2017. január 20-án, szombaton került sor a Keresztény Roma Szakkollégiumok eddigi legmeghatározóbb eseményére, a Magyar Tudományos Akadémia adott helyet a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos Hallgatói és Alumni Találkozójának. Felemelő érzés volt ilyen magas színvonalú rendezvényen részt venni. A találkozón személyesen is felkérést kaptam arra, hogy a miskolci szakkollégium képviselőjeként bemutassam eddigi életutam és jövőbeli terveim a jelenlévőknek, köztük Miniszterelnök Úrnak is. A találkozó és az ott elhangzottak megerősítették azt, hogy igenis van értelme a Szakkollégiumok működésének, hiszen azok hozzájárulnak a felsőoktatási tanulmányaikat folytató roma és nem roma, illetve hátrányos helyzetű hallgatók támogatásához, mind szakmai, mind közösségi szinten.

Minden szakkollégiumból 1 fő alumni hallgatót delegáltak, akik 3 percben mutatták be azt, honnan jöttek (lakóhely, családi körülmények), a szakkollégiummal való kapcsolatteremtésük körülményeit, és a szakkollégiumi közösség részévé válásának előnyeit. A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumot képviseltem és megtisztelő volt számomra a kollégiumunk nevében felszólalni. Örömmel töltött el, hogy Miniszterelnök úr, ill. az ország előtt bemutatkozhatok, s elmondhatom a tapasztalataimat, véleményemet. Úgy érzem, személyesen is megmutathattam a roma fiatalok számára, hogy kemény munkával, igénnyel a fejlődésre és megfelelő motivációval el lehet jutni a diplomáig, és hogy a Szakkollégiumok ehhez kezet nyújtanak.

Decemberben és januárban egy-egy személyes találkozóra Budapestre utaztunk az alumni szakkollégistákkal, annak érdekében, hogy előre megismerjük a találkozó menetét és szakmailag is megfelelően felkészülhessünk saját előadásunkra. Ezen alkalmakon szó esett a kommunikációs és a prezentációs készségek fejlesztéséről is. Javaslatot kaptunk az általunk megfogalmazott szöveg előadásmódjára vonatkozóan, és segítséget kaptunk abban is, hogy a találkozón hogyan kell prezentálnunk gondolatainkat ahhoz, hogy annak mondanivalója valóban eljusson a célközönséghez. Felkészítésünkhöz nagyban hozzájárult az Emberi Erőforrások Minisztérium kollégáinak támogatása is. Öröm volt megismerni a minisztériumi dolgozókat, s többek között Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár asszony közvetlen személyisége is sokat jelentett a számunkra. A találkozó felkészítő időszakában még közelebb kerültem az alumni szakkollégistákhoz, személyükben nagyszerű embereket ismerhettem meg, s úgy vélem az itt kialakult pozitív, baráti kapcsolatok végigkísérnek majd életem minden további szakaszán.

Köszönetet szeretnék mondani az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium minden munkatársának, jelenlegi és volt hallgatójának, hogy lehetőséget adott a számomra egy ilyen kiemelkedően fontos rendezvényen részt venni. További munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok!

Horváth Klaudia, szakkollégista

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – A KÖZÖSSÉGI SZEREPVÁLLALÁS MEGERŐSÍTÉSÉRE

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium pályázatot hirdet az aktív tagsági jogviszonnyal rendelkező szakkollégistái számára új szakkollégiumi tisztségek betöltésére, melyek célja a hallgatók közösségi szerepvállalásának megerősítése a Szakkollégiumban. A pályázat nyertesei havi 10 000 Ft. ösztöndíj-kiegészítésre lesznek jogosultak a tisztség betöltésének ideje alatt.

 

Az alábbi szakkollégiumi tisztségekre lehet pályázni (egy hallgató csak egy tisztségre nyújthat be pályázatot):

 

  1. HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATI VEZETŐ
    • A tisztséget max 1. fő töltheti be.
    • A jelentkezőnek be kell mutatni a programját a pályázati adatlapon írásban, amit 2018. 02. 27.-én, 18:30-tól szóban is prezentálnia kell a hallgatók előtt. Ezt követően a tisztség betöltéséről a hallgatók döntenek szavazás útján.
    • A tisztség betöltésének feltételei:
    • 2,00 feletti összesített korrigált kreditindex,
    • határidőben benyújtott, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
    • kollégiumi bentlakó státusz,
    • a hallgató nem csúszott le eggyel alacsonyabb ösztöndíjsávba a 2017/18. tanév I. félévben,
    • a szakkollégista vállalja, hogy a tisztség betöltésének lejárta előtt (júniusban) szakmai beszámolót készít a megvalósított programokról, tapasztalatokról.

 

  1. KÖZÖSSÉGI ANIMÁTOR
    • A tisztséget max. 2 fő töltheti be.
    • A közösségi animátornak minimum havi egy közösségi programot kell megszerveznie.
    • A jelentkezőnek be kell mutatni a pályázati adatlapon a programtervét, melyben előzetes dátumokhoz kötve mutassa be a tervezett programokat. A programokat ne a teljes félévre, hanem csak a szorgalmi időszak intervallumára tervezze – vegye figyelembe, hogy ebben a félévben a szorgalmi időszak május 18-ig tart.
    • Egy program akkor minősül közösségi programnak, ha azon minimum 8 fő részt vesz.
    • A tisztség betöltésének feltételei:
    • 2,00 feletti összesített korrigált kreditindex,
    • határidőben benyújtott, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
    • kollégiumi bentlakó státusz,
    • a szakkollégista vállalja, hogy a tisztség betöltésének lejárta előtt (júniusban) szakmai beszámolót készít a megvalósított programokról, tapasztalatokról, melyhez a programokat dokumentáló fényképeket, esetleg videókat is csatol.

 

  1. LELKI PROGRAMSZERVEZŐ:
    • A tisztséget max 1. fő töltheti be.
    • A lelki programszervező feladata havi egy imaalkalom megszervezése lesz, Atyával egyeztetve.
    • Egy imaalkalmon való részvétel minden szakkollégista számára kötelező.
  • A tisztség betöltésének feltételei:
    • 2,00 feletti összesített korrigált kreditindex,
    • határidőben benyújtott, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
    • kollégiumi bentlakó státusz,
    • a szakkollégista vállalja, hogy a tisztség betöltésének lejárta előtt (júniusban) szakmai beszámolót készít a megvalósított programokról, tapasztalatokról.

 

  1. SPORTKOORDINÁTOR:
    • A tisztséget max 1. fő töltheti be.
  • A sportkoordinátor feladata havi egy sporttevékenység megszervezése.
    • A jelentkezőnek be kell mutatni a pályázati adatlapon a programtervét, melyben előzetes dátumokhoz kötve mutassa be a tervezett programokat. A programokat ne a teljes félévre, hanem csak a szorgalmi időszak intervallumára tervezze – vegye figyelembe, hogy ebben a félévben a szorgalmi időszak május 18-ig tart.
  • Egy program akkor minősül közösségi programnak, ha azon minimum 8 fő részt vesz.
  • A tisztség betöltésének feltételei:
    • 2,00 feletti összesített korrigált kreditindex,
    • határidőben benyújtott, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
    • kollégiumi bentlakó vagy külsős státusz,
    • a szakkollégista vállalja, hogy a tisztség betöltésének lejárta előtt (júniusban) szakmai beszámolót készít a megvalósított programokról, tapasztalatokról melyhez a programokat dokumentáló fényképeket, esetleg videókat is csatol.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2018.02.20.

A jelentkezést személyesen benyújtva vagy elektronikus formában (beszkennelve) fogadjuk el, a kitöltött és aláírt pályázati adatlap benyújtásával.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: 2018. 02. 27.

 

A tisztség betöltésének intervalluma: A tisztségek egységesen 2018. március 1-től 2018. június 30-ig tölthetők be.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.