KRSZH Focikupa 2017

KRSZH Focikupa 2017

„A foci szabályai nagyon egyszerűek. Valójában ennyiről van szó: ha mozog, rúgd meg. Ha nem mozog, rúgd, hogy megmozduljon….”

Idén is megrendezésre került az országos Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Labdarúgó tornája. A tavalyi győztes Debreceni Szent Miklós Roma Szakkollégium remekül helyt állt, mint házigazda, és mint csapat is hiszen címvédőként jövőre is ők rendezhetik meg újból a tornát. Gratulálunk nekik, és minden résztvevőcsapatnak az eredményes szép mérkőzésekhez.

Csapatunk, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium csapata, mely Shukar Boyz névvel indult el a versenyben, sajnos nem ért el dobogós helyezést. Szerintem ennek ellenére is megérdemli a csapat minden tagja, hogy büszkék legyünk rájuk, mert mindent megtettek a pályán, sajnos most voltak, azonban akik jobban teljesítettek nálunk.
Jövőre új „igazolásokkal”, és új taktikával, bízom benne, hogy felírjuk magunkat a győztesek listájára. Bár most is győztesnek érezzük magunkat, hiszen egy szórakoztató és tartalmas együtt töltött napot tudhatunk magunkénak, ami erősítette kollégiumi közösségünket.

Szajkó Cintia
szakkollégista
A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Kossuth Gimiben jártunk

2017. 01. 24-én a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium meghívására bemutattuk Szakkollégiumunkat a 12. évfolyamnak. Az gimnázium minden évben tanulmányi és továbbtanulási céllal pályaorientációs napot tart diákjainak, erre a napra hívták kollégiumunkat. A pályaorientáció részeként kiemelt ösztöndíj lehetőségünket mutattuk be diákoknak és ismertettük a Miskolci Egyetem által nyújtott lehetőséget.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Toborzás a Szent János Görögkatolikus Gimnáziumban

Toborzást tartott a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjainak Edelényben. 2016. november 28-án meglátogattuk a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnáziumot a Cigány Szakkollégium diákjaival. A látogatás célja a toborzás volt. A diákoknak hamarosan jelentkezniük kell az egyetemekre, főiskolákra, ezért a szakkollégium dolgozói és kollégistái fontosnak tartották, hogy minél részletesebb tájékoztatás adjanak a Szakkollégiumról és a Miskolci Egyetemről. A diákoknak levetítettük a Szakkollégiumról szóló kisfilmet és minden fontos adatot megtudhattak Mozgó Mónika és Somosi Ágnes munkatársaktól, Horváth Xénia, Hajdú Andrea és Horváth Nikolett szakkollégistáktól.

 

 

 

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Monitoring bizottsági látogatás a Szakkoliban

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiumban tett hivatalos látogatást az EFOP Monitoring Bizottság.

előadás a SzakkolibanAz a megtiszteltetés érte a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiumot hogy, 2016. november 24-én az EFOP Monitoring Bizottság ellátogatott hozzánk. A jeles alkalmon vendégül láttuk Dr. Garai Péter helyettes államtitkár urat és Dr. Sági Zsolt helyettes államtitkár urat, és az Európai Bizottság tagjait. A monitoring bizottság az EFOP programok egyes kérdéseiben döntést hozó testület, amely az operatív program eredményes, hatékony és minőségi végrehajtását felügyeli. A két napos bizottsági ülés egyik napirendi pontjaként látogattak el a szakkollégiumba.

 

Makkai László igazgató úr köszöntő szavai után kolléganőnk, Szilágyi Eszter mutatta be a tavalyi évben lezárult TÁMOP-4.1.1.D-12/2/KONV-2012-005 Hit és Közösség! projektet. Az előadást a bizottság tagjai érdeklődve hallgatták és számos kérdést tettek fel. Az előadás után szakkollégistáink, Borai Hajnalka, Glonczi Gyula, Horváth Barbara, és Baloghné Beri Hilda, az alumni közösség tagja, beszéltek arról, hogyan kerültek a kollégiumba és milyen lehetőségeket nyújt vagy nyújtott nekik az intézmény. A bemutatkozások után sok kérdést kaptak a hallgatók, amikre szívesen válaszoltak.

Barátságos, pozitív hangulat alakult ki a találkozás végére, köszönjük a Bizottság tagjainak, hogy meglátogatták Szakkollégiumunkat.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

„Ha én hős lehetnék…”

2016. november 16-án nyitották meg Szín-vonal címmel a Free-presszionisták Képzőművészeti kiállítást, valamint a „Ha én hős lehetnék…” c. rajzpályázat kiállítását a Művészetek Házában, Miskolcon.

A Művészetek Házában megnyílt  Free-presszionisták Képzőművészeti kiállítás és a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium által szervezett Tehetségnapon, a „Ha én hős lehetnék…” c. rajzpályázat kiállítása december 12-ig tekinthető meg.

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet hallgatói, Oláh Bernadett, Burai Sándor, és Kósa József nyitották meg és színesítették zenéjükkel a megnyitó programját.

A Free-presszionisták Képzőművészeti kiállítás művészei Káli-Horváth Kálmán, Balogh Tibor, Borkó Mariann, és Kiss Sándor. A csoport gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor három árva fiú, és egy lány a Tiszadobi Árvaház falai között alkotni kezdett. Az alkotók évekkel ezelőtt ceruzával és ecsettel a kezükben indultak el, hogy megvalósítsák álmaikat. Ezek az álmok a művészek kemény munkájának, nagy igyekezetének és az eléjük gördülő akadályok leküzdésének köszönhetően meg is valósultak. Ezt igazolja, hogy az alkotócsoport kiállításait már bemutatták Franciaországban, Angliában és Dániában is.Káli-Horváth Kálmán

Az egybegyűlteket Rácz Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának egyházi és civil kapcsolattartó közvetítette Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár asszony gondolatait a jelenlévőknek. Majd Makkai László igazgató úr, a Cigánymissziós és Koordinációs Iroda vezetője tartotta meg az ünnepi beszédét. Balog Zoltán, Emberi Erőforrások minisztere levélben nagy szeretettel üdvözölte a művészeket, és minden kedves vendéget.

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium három éve rajzpályázatot hirdetett „Álmodtam egy világot magamnak” címmel, amely nagy sikerrel debütált. Ennek folytatása a „Ha én hős lehetnék…” című rajzpályázat. A kezdeményezés célja, a Free-presszionisták csoportéhoz hasonlóan az, hogy az embereket, és kifejezetten a gyerekeket rávezesse a színek, a formák, az alkotás szeretetére, megmutassa nekik, milyen csodálatos a képzelet, a fantázia világa. A rajzokról és kiállításról Csépányné Szabolcsik Erika, a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola igazgatónője, a zsűri elnöke mondott értékelő szót.

A díjakat és az emléklapokat Káli-Horváth Kálmán művész úr, a Budapesti Református Roma Szakkollégium igazgatója adta át. A művek három korcsoportban kerültek elbírálásra, a 2.-3. és 4. osztályosok az első, az 5. és 6. osztályosok a második, míg a 7. és 8. osztályosok a harmadik korcsoportot alkották.

Elsőként azokat a diákokat vehették át az emléklapot és az ajándékokat, akik bár csodás rajzokat küldtek be a pályázatra, sajnos helyezést nem értek el.

Az első korcsoportban első helyezett lett Albert Melissza, a Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskolából. Felkészítő tanára Léport Ildikó.

Második helyezett lett Dányi Dávid, a Múcsonyi Barátság-Házból. Felkészítője Urbánné Gusztafik Ágnes.

Harmadik helyezett lett Dányi Lili, a Múcsonyi Barátság-Házból. Felkészítője Urbánné Gusztafik Ágnes.

Különdíjas lett Mihalkó Margaréta Erzsébet, a Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskolából. Felkészítő tanára Léport Ildikó.

A második korcsoportban Első helyezett lett Hegedűs Erzsébet és Hegedűs Viola, a Múcsonyi Barátság-Házból. Felkészítőjük: Urbánné Gusztafik Ágnes.

Második helyezett lett Strabek Dorina, a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolából. Felkészítő tanára Seres Vanda Erika.

Harmadik helyezett lett Flick Vivien, szintén a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolából. Felkészítő tanára Seres Vanda Erika.

Különdíjas lett Orosz Patrícia, a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolából. Felkészítő tanára Seres Vanda Erika.

A harmadik korcsoportban különdíjas lett első helyezett lett Onda András, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolából. Felkészítő tanára Péter Péter.

Második helyezett lett Ordas Klaudia, a Múcsonyi Barátság-Házból. Felkészítőjük: Urbánné Gusztafik Ágnes.

Harmadik helyezett Szommer Kitti, szintén a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskolából. Felkészítő tanára Herczeg Dávid.

Beri Cintia Mirtill, a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskolából. Felkészítő tanára Herczeg Dávid.

Gratulálunk a győzteseknek!

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Dr. Deák Csaba az egyetem kancellárja volt vendégünk

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium meghívására tett látogatást az intézményben a Miskolci Egyetem kancellárja.

Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja elfogadta meghívásunkat és 2016. november 8-án látogatást tett a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiumában.

Kancellár úr beszélt a munkájáról, hivatásáról. Tájékoztatta a hallgatókat a Miskolci Egyetem hosszú távú céljairól, stratégiájáról és részletesen bemutatta az egyetem pénzügyi helyzetét is. Információt adott az egyetemen zajló fejlesztésekről és beruházásokról. Ismertette az egyetem jelenlegi helyzetét, beszámolt arról, hogyan áll Miskolci Egyetem a magyarországi egyetemek rangsorában, milyen kép él a hallgatók és a munkaadók fejében a Miskolci Egyetemről, milyen brand most az intézmény.

Kancellár úr elismerően szólt a szakkollégium munkájáról. A Szakkollégium és a Miskolci Egyetem együttműködését fontosnak tartja, és a továbbiakban szorosabb kapcsolatot alakítana ki a két intézmény között. A következő lépésként azt szeretné, ha megállapodás születne egy gyakornoki programról, aminek fő célja, hogy a Cigány Szakkollégium hallgatói a Miskolci Egyetemen gyakornokként dolgozhassanak.

Ezek után kötetlen beszélgetés alakult ki a hallgatókkal és szívesen válaszolt minden kérdésükre. Reméljük, ez a jó kapcsolat a jövőben is hosszútávon fennmarad majd, és gyümölcsöző lesz, mind az Egyetem, mind a Szakkollégium számára.”

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Egri Roma Szakkollégium vendégei voltunk

2016 októberében a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium részéről felvettük a kapcsolatot az Egri Roma Szakkollégiummal. Elsősorban a két szakkollégium között szeretnénk kialakítani szorosabb kapcsolatot, együttműködést és kölcsönös tanulást.

Első lépésként meghívást kaptunk 2016. október 25-ére egy az egriek által szervezett előadásra. A közönség találkozó meghívott előadója Farkas Franciska volt. Nagy szeretettel üdvözöltek minket a vendéglátóink és a KRSZH találkozóról ismerős arcokkal is találkoztunk.

Farkas Franciskában egy nagyon határozott, hiteles embert ismerhettünk meg. A fiatal modell és színésznő elmondta, hogyan érte el kitűzött céljait, milyen nehézségeken kellett átmennie, hogy önmagát megismerje, elfogadja és mások is elfogadják őt. Fontosnak tartja a tanulást, hogy a fiatalok a tudásukkal tűnjenek ki, ezért csatlakozott a Tudás6alom elnevezésű projekthez, akikkel országszerte tartanak foglalkozásokat hátrányos helyzetű gyerekeknek. Reméljük, hogy hamarosan Miskolcon is vendégül láthatjuk Franciskát.

Ezt követően az egri szakkollégistákkal és a szakmai vezetőikkel leültünk egy körben, ahol kölcsönösen megismerhettük a szakkollégiumaink sajátosságait, erősségeit. A jó hangulatú beszélgetésen elhatároztuk, hogy a továbbiakban felfedezzük egymás programjait, lehetőségeit. Búcsúzásként meghívtuk az Egri Roma Szakkollégium hallgatóit és szakmai vezetőit a Görögkatolikus Virtuális Cigány Szakkollégium soron következő előadására, ami november 15-én, a Miskolci Egyetemen lesz „Arlói cigány csoda” címmel.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Máriapócsi cigánybúcsún vettünk részt

A katolikus cigány közösségek búcsújáról nem maradhatott le a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium sem. Így 2016.09.18.-án ellátogattunk Máriapócsra, amely minden éven helyszínéül szolgál ennek a jeles eseménynek. Sok-sok roma származású emberrel találkoztunk, akik mind nagyon különbözőek voltak, ami társadalmi rangtól, nemtől függetlenül is összekapcsolta őket., az a hitük. A szent liturgia cigány és magyar nyelven folyt. Több száz hívő gyűlt össze,hogy áldást kérjen az Isten szülő Szűz Máriától. Mi is ezt tettük, tanulmányainkhoz, egészségünkhöz, az életben való boldogulásunkhoz kértük a Szűz Mária áldását és segítségét. Hittel és reménnyel meggazdagodva zártuk ezt a közösen eltöltött napot.

Szajkó Cintia – szakkollégista

 

 

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-000010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Országos szakkolégiumi tanévnyitó

„Ez a mi dolgunk!” címmel rendezték meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciáját, Debrecenben, 2016. szeptember 9-11-én.

A jelen az a pont, amelyben a múlt és jövő összetalálkozik…

2016. szeptember 9-11 között került megrendezésre a Keresztény Roma Szakkollégiumok országos tanévnyitó ünnepsége, amely idén a Wáli István Református Kollégium szervezésében valósult meg. Ebben az évben már 7 szakkollégiummal büszkélkedhetünk. Körülbelül 260 roma és nem roma hátrányos helyzetű fiatal, aki tagja ennek a hálózatnak kezdi meg az új tanévet a megfelelő felsőfokú intézményeken. A 3 napos konferencián Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere, Czibere Károly Szociális Ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkár, illetve Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár is részt vettek. Beszédeikben az eddigi 5 év munkájának fontosságát és eredményességét emelték ki azt, hogy mennyire fontos ma Magyarországon a nagy történelmi egyházak támogatását maga mögött tudja a szakkollégiumi hálózat. Működőképesség alapvető, hiszen feladata az, hogy egy erős roma értelmiségi réteg alakuljon ki a társadalmon belül. „Egy csónakban evezünk”, hangzott el Czibere Károly államtitkár úr beszédében többször is ez a mondat, és ez így igaz, hiszen együtt egymást segítve kell élnünk, és tovább támogatni ezt a már jól működő rendszert. Mindnyájunknak közös érdeke az, ha Magyarországon és Európában diplomás, hátrányos helyzetű roma és nem roma fiatalok vannak. Az együtt töltött 3 nap rávilágított a hálózat erősségeire és hiányosságaira. A már végzett szakkollégistáink büszkén beszéltek arról, mit adott nekik a szakkollégiumuk. Nagyon tartalmas 3 nap után vagyunk, rengeteg új ismertségre tettünk szert, mindenképpen csapatépítő hatása volt ennek az együtt eltöltött időnek. Sok pozitív élménnyel tértünk haza, és örülünk, hogy ennyi új és tehetséges fiatallal bővül az országos keresztény roma szakkollégiumi hálózat. Köszönjük a színvonalas rendezvényt a szervezőknek. Hálásan köszönjük a fenntartóink bizalmát, és támogatását is akik hisznek bennünk és segítenek minket, és a jövőre nézve is vannak még terveik.

Sikeres tanévet és sok szép eredmény kívánunk mindenkinek! Bízzunk benne, hogy jövőre, 2017-ben Miskolcon még nagyobb számban képviselik magukat a tehetséges, tanulni vágyó fiatalokkal.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-000010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Bevonótábor Miskolctapolcán

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumba felvett egyetemisták és főiskolások a szemeszter megkezdése előtt augusztus 25-27. között „bevonótábort” szerveztek, melynek célja a kollégium és az újonnan beköltözők megismerése volt.

„Egy életcélt követni nemes gondolat, / S mi kell hozzá, csupán akarat. / Mely minden ifjú szívében él, / Küzdeni bátran egy új életért…” (Tóth Árpád)

Tóth Árpád költőnk gondolatai azt hiszem, megmutatják az elmúlt napok lényegét. Fontos, hogy az életben legyenek céljaid, és még fontosabb, hogy ezeket a célokat, álmokat legyen elég akaratod követni.

Idén rengeteg roma és nem roma származású fiatal is jelentkezett kollégiumunkba, ezek a fiatalok már mind felvételt nyertek a Miskolci Egyetem valamelyik karára. Ez volt az első állomása céljuk megvalósításának, az pedig, hogy kollégiumunkba adták be jelentkezésüket egy következő lépés egy új élet kialakításának. Az együtt töltött három nap folyamán sor került magának a szakkollégium, a munkatársak és a régi szakkollégisták bemutatására is. Ezen felül rengeteg időt töltöttünk együtt, hiszen nagyon fontos része a felvételi eljárásnak az, hogy lehetőségünk nyíljon az új jelentkezők megismerésére. Humoros és komolyabb játékok után azt hiszem kellőképpen megismerhettük egymást. Pszichológusok által összeállított kérdőívek, tesztek mind-mind segítségére voltak a kollégium felvételi bizottságnak abban, hogy alaposabban megismerjenek mindenkit. A kollégiumi felvételi bizottság tagját a vezetőség és a munkatársak együtt alkották. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz volt számukra is a felvételi eljárás, hiszen mindenki egy egyéniség, és mindenkiben van valami extra amivel gazdagodhat majd a kollégiumunk már így is elég színes repertoárja. Izgatottan várjuk a felvételi döntés eredményét, és bízzunk benne, hogy a következő tanévet is élvezni fogjuk együtt, ahogy a mostanit. Köszönjük minden résztvevő kollégistának, leendő kollégistának az aktív részvételt, a munkatársaknak a színes programokat illetve köszönjük a munkáját pszichológusainknak, Balogh Beátának és Vasas Gábornak, akik csapatépítő játékaikkal sok mosolyt és élményt ajándékoztak nekünk.

Szajkó Cintia, szakkollégista

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-000010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.